Átadták Fóton a Magyar Posta eddigi legnagyobb logisztikai üzemét

by fnora

Az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai depóját adták át hétfőn Fóton, az üzem egyúttal a Magyar Posta első saját tulajdonú depója.

A zöldmezős beruházás kilenc hónap alatt valósult meg, mintegy 5 milliárd forintból – mondta el a Magyar Posta Zrt. (MP) vezérigazgatója.  Az MPL+ a Magyar Posta kiemelt beruházása, amely megreformálja a teljes postai logisztikai infrastruktúrát. A projekt keretében 4 fővárosi és 19 vidéki depót alakítanak ki. A program keretében az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai depóját építette meg a Magyar Posta Fóton. A zöldmezős beruházás 9 hónap alatt készült el. Az üzem 15.000 négyzetméter alapterületű, 32 dokkolókapuval és 50 kisteherautós beállással. Ez az üzem fogja ellátni Észak-Pestet, az észak-pesti agglomerációs településeket és Észak-Budát a jelenleginél alacsonyabb üzemeltetési költségek mellett. A depóban mintegy 300 csomagfeldolgozó és 40 irodai munkatárs dolgozik majd.

Az átadási ünnepségen  Schamschula György a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a mostani járványhelyzetben alig több mint egy hónap alatt 50.000 új online vásárló jelent meg a piacon – ehhez tavaly még 8 hónap kellett. Ahhoz, hogy a megnövekedett és várhatóan a jövőben is folyamatosan növekvő igényekhez a Posta alkalmazkodni tudjon, modern, gépesített elosztók szükségesek, melyek közül a legnagyobb a most átadott fóti depó.

Dr. Juhász Edit a Nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli minisztérium államtitkára fontosnak tartotta kiemelni, hogy a postai szolgáltatások korszerűsítését a kormány egyik kiemelt céljának tartja.

Tuzson Bence a térség országgyűlési képviselője beszédében a többi között elmondta, hogy a jövő a logisztikai szolgáltatásokban van: “Aki a logisztikát uralja, az fogja uralni a kereskedelmet. Az, hogy ez a beruházás itt valósulhatott meg, az megbecsülés az itt élő emberek számára, és 300 új munkahelyet is biztosít” – mondta Tuzson Bence.

Dr. Vass György polgármester köszönetet mondott a Magyar Postának, hogy Fótra telepítette ezt a logisztikai központot, mellyel megélhetést biztosít a helyieknek. Fót város történetében ez a beruházás az eddigi legnagyobbnak számít az 5 milliárdos építési és 2,5 milliárdos berendezési költséggel.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább