Tiszta Hollywood: bemutatjuk a középkori díszletrendszert a MAFILM fóti bázisán

by franciska

A Lumiére fivérek legfontosabb találmánya a mozgókép rögzítése, annak vászonra vetítése, valamint a másolásra alkalmas kinematográf elkészítése volt. Ezek hatására 1895. december 28-án tartották meg az első kereskedelmi célú vetítést, a mai mozi ősét. A párizsi ősbemutatót követően Magyarországon is szárnyra kapott a filmkészítés, melynek egyik bázispontja az 1970-es évek végén alakult Mafilm fóti telephelye lett.

Folytatjuk bemutató túránkat ezen a 230.000 négyzetméteres filmgyártó telepen. Az első sétánkat követően ez alkalommal a középkori díszletrendszer épületeibe, utcácskáiba kukkantunk be korábbi remek túravezetőnk, Kovács Ildikó, a Nemzeti Filmintézet-Mafilm igazgatójának társaságában.

Az első szabadtéri díszlet az Esztergályos Károly által rendezett, 1983-as Hamlet című televíziós drámához épült középkori Várudvar, amely ma is számos produkcióhoz nyújt egyedi helyszínt. Az akkori díszlet tervezője Banovich Tamás volt, illetve az ötlet is tőle eredt, hogy a tévéfilm díszletét ne műteremben építsék meg. Az itt található középkori külső díszletének területe meghaladja az 10.000 négyzetmétert, amely rendkívül népszerű felvételi helyszíne volt sok külföldi produkciónak.

Olyan filmek forogtak itt, mint például a Ken Follett regényéből készült A katedrális című sorozat, A holló című film John Cusack főszereplésével, és a Jonathan Rhys Meyers-szel készült Dracula című NBC sorozat. Itt forgatták a Robin Hood című sorozat jeleneteit, illetve a Season of the Witch című filmet is Nicolas Cage főszereplésével. A közelmúltban a The King és a  The witcher című sorozat számtalan jelenetét is ebben a díszletben vették fel. Az időjárás csöppet sem kíméli a díszletelemeket, ettől függetlenül sok filmen dolgoznak itt napjainkban is folyamatos kisebb-nagyobb díszletátszabásokkal.

A középkor nem nélkülözheti a börtöncellákat, amelyek szintén keresett forgatási helyszínek. A The Last Kingdom című sorozat több jelenete készült itt.

A Western, az 1900-as évek Amerikáját idéző díszlet, a 2013-ban forgatott Houdini minisorozathoz készült, mára már több elemét lebontották. Sándor Pál Vándorszínészek című filmjének több jelenete készült itt pár évvel ezelőtt, a látványban zavaró kisebb részletek megváltoztatásával.

A Piactér az egyik leglátványosabb és legjobb állapotban lévő része a Várudvarnak, ahol a Robin Hood és a The witcher című sorozatok több jelenetét is rögzítették.

A Taverna, a középkori söröző épülete is gyakran fogad világsztárokat, reklámszínészeket.

A Középkori vár külső fala rendkívül látványos eleme a telepnek.

„A Várfalon belül az Asterix című film forgatásakor épített díszlet is felismerhető itt, illetve egy John Lewis reklám” – említi az igazgató.

„A világszerte ismert John Lewis brit üzletlánc karácsonyi reklámját 2019 augusztusában forgatta a stáb a telepen. A forgatás helyszínén állt egy fa, amelynek a levelét le kellett szedni a karácsonyi jelenet miatt, de ezt csak kertészeti szakvélemény birtokában engedélyeztettem, amely biztosította, hogy a forgatást követő éveket is túléli a fa.

Mivel a szakvélemény ezt megerősítette, engedélyeztem a kérésüket. Gyakran a csupasz, levelüket vesztett fákra virág- és levélpapír imitációk ragasztásával varázsolnak a stábok nyári, virágos lombkoronákat. Ebben a szakmában semmi sem az, aminek látszik” – mondja mosolyogva Ildikó.

 

Működő malomkerék is van a telepen, illetve malomépület, amelynek belsejét felismerhetjük több itt készült reklámban, ahol fiatal reklámszínészek dagasztják a kenyérnekvalót.

 

Komplett kikötőt is építettek egykor, a középkori udvaron állt sokáig egy holland-magyar koprodukcióhoz épített hajó, de az elmúlt években nagyon tönkrement, ezért lebontották. A kikötői helyszínből jelenleg csak a folyómeder maradt meg.

Egy mini méretű, XVIII-XIX. századi párizsi utcára is rácsodálkoztunk az eklektikus díszletek között, amelynek közvetlen szomszédságában egy középkori vidéki házikó tűnik fel.

Nem említettük még a Kerengő és a Trónterem helyszíneket, melyek szintén számtalan filmet jegyeznek.

A Kerengő a legnagyobb belső helyszín, amelynek egyes díszletelemeit könnyen azonosíthatjuk egy-egy filmhez, például az Asterix című film több jelenete készült itt.

A szabadtéri díszletek, így a Kerengő is faszerkezetűek és purhab borításúak, amit a szobrászok életszerű kőre, téglára formáznak, a festők pedig hitelesen festik meg. Ezek a kő- és téglaelemek rendkívül sérülékenyek. Bár, úgy néznek ki, mint az igaziak, de pillekönnyűek, ezért nagyon kell vigyázni rájuk.

Nemegyszer előfordul, hogy az ablakokat ajtókra cserélik vagy éppen fordítva. Az itteni kandalló működőképes, amelynek a beüzemeltetése a legmagasabb tűzveszélyezettségi fokozattal jár. Pirotechnikai szakértők adnak tanácsot a stábnak, hogy milyen körülmények között üzemeltethetik biztonságosan. Ebben a helységben forgatták a Katedrális című tévéfilmsorozat sok jelenetét.

A korábban már említett Trónterem koronázási procedúrák kedvelt helyszíne. A telephely kelléktárának középkori tematikájú kellékei bőséges választékkal kínálják meg a filmeseket; ez nem csoda, hiszen a külső helyszínek főleg a középkort ábrázolják.

 

A középkori Várfal távoli szomszédságában, a vasút közelében épült fel a legfiatalabb negyede a bázisnak. Egy amerikai kisváros díszleteivel bővült a telephely, amelyet aktualitása miatt nem fotózhattuk le. Ez a rész tartósabb anyagokból épült fel a filmgyár nyomatékos kérésére, hiszen egy amerikai kisvárosi helyszín számtalan új produkcióit vonzhat Fótra – tudtuk meg az igazgató hölgytől.

Jelenleg a koronavírus-járvány ellenére is forgatnak filmeket a telephelyen, a COVID-protokoll szigorú betartása mellett.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább