Egészen elképesztő képsorozatot tett közzé Fótról az ország egyetlen civil örökségvédelmi szakportálja, a Műemlékem.hu. A főszerkesztő, Kovács Olivér már majdnem tíz éve készült egy közeli képre az Ybl Miklós tervezte…
Színes
-
-
A baleset hétfő hajnalban, 6 óra körül történt Józsefvárosban. A 8. kerületi Kálvária téren ugrott neki az őz egy autónak. A kocsi egyik fényszórója betört, az őzbak nem élte túl…
-
Ezt állítja egy nemzetközi felmérés. Tíz vevőből nyolcra rámosolyognak a hazai üzletekben. Világszínvonalon állnak a magyar eladók a köszönés tekintetében – derült ki a 4,9 millió esetet vizsgáló Smiling Report…
-
Új szereplővel gazdagodik a Középsuli sorozat csapata. Színre lép az évek óta sokat emlegetett igazgatónő, akit nem más alakít, mint a népszerű díva, Détár Enikő.
-
Csaknem hatszáz anyaországi és külhoni diák vesz részt pénteken a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén, amely a jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel online valósul meg. A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2019 októberében hirdette…
-
A fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztésének kiemelt célja, hogy a külföldiek mellett a hazai gyártású filmprodukciókat is segítse. Erről a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszélt hétfőn reggel. “A Nemzeti Filmintézet (NFI)…
-
Legalábbis ami az időjárást illeti. A jövő héten ismét sok lesz a napsütés: átmenetileg kissé lehűl a levegő, majd ismét melegedés várható, a hétvégén a 25 fokot is meghaladhatja a…
-
Hamarosan 90 éves lesz a fóti Vörösmarty Művelődési Ház, amelyet a háború előtt még Kultúrháznak hívtak. A járvány miatt most csöndes, pedig számos rendezvény, sőt színház otthona. 1932-ben épült a…
-
A szép tavaszi napokon egyik kedvenc kirándulóhelyünk a Nagy-tó. Máskor. Sajnos most a játszótér és a horgászstégek üresen maradnak és törölték a szokásos fesztiválokat, találkozókat is. Sütő Gáborral, a Fóti…
