Kerítésüzenetek – a fóti evangélikus közösség kitalálta

by Karakai Ildikó

A hívekkel való kapcsolattartás szokatlan, de kedves módját választotta a fóti evangélikus gyülekezet.

Cserhátiné Szabó Izabella lelkész elmondta: a karantén miatt nem tudnak személyesen találkozni a tagokkal, akiknek a lelki erősítésre most talán még nagyobb szükségük van. Ebben a helyzetben a kapcsolattartás egyik formájának a kerítésüzeneteket választották. A hazavihető idézetek a Bibliából, zsoltárokból, versekből, prózai művekből valók. Mindig kitesznek újakat, az eddigi 80-ból már 60-at vittek el.

Online is tartják a kapcsolatot a hívekkel. Minden reggel rövid áhítatot küldenek ki, a gyerekeknek online hittanórákat tartanak, vasárnap pedig az istentisztelet követhető az interneten. Telefonon is beszélgetnek a gyülekezet tagjaival, sőt a postaládákba is kézbesítenek üzeneteket.

A templomnak van egy szabadtéri pavilonja, így azt tervezik, hogy a karantén enyhítésekor itt kezdik újra élőben a szertartásokat – természetesen a megkívánt távolságtartási és higiéniai elvárásokkal.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább