Szállítják a pályázati laptopokat a fóti iskolákba

by franciska

A kormány megkezdte a 120 ezer, tanároknak és diákoknak szánt laptop kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával.  Március 7-én  a”Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt keretében 5 fóti iskola diákjai és pedagógusai kapnak korszerű laptopokat.

A projekt célja, hogy valamennyi tanuló korszerű, versenyképes oktatástechnológiai környezetben tanulhasson, valamint a pedagógusokat is hordozható IKT eszközökkel lássa el, melyeket a mindennapi oktatási gyakorlatban használhatnak. A korszerű digitális oktatási eszközök a változó társadalmi, gazdasági kihívások közepette is biztosítják a tanároknak és a diákoknak  a hozzáférés lehetőségét az oktatáshoz. Az idei évben a 9. évfolyamos tanulók kapnak laptopot,  a következő tanévben a kilencedikesek  mellett az 5. évfolyamosok is részesülhetnek ilyen támogatásban. A projekt keretei között a fóti iskoláknak átadott laptopok értéke közel 11 millió forint.

A Fóti Fáy András Általános Iskola pedagógusai és diákjai már délelőtt megkapták a digitális eszközöket. Az iskola igazgatója,  Kakuk Zsolt  Dr. Vass György polgármester és a Dunakeszi Tankerületi Központból munkatársai  jelenlétében vehette át az eszközöket.

Fóton az alábbi mennyiségeket osztották ki, a laptopokhoz táskát és egeret is kapnak a kedvezményezettek.

Fóti Fáy András Általános Iskola 56 db – tanári

Fóti Garay János Általános Iskola  39 db – tanári

Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium 190 db tanulói és 58 db  tanári

Fóti Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola 31db- tanári

Németh Kálmán Általános Iskola 39db -tanári

Cseri- Matus Csilla, a Fóti Népművészeti Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója elmondta portálunknak, hogy nagy szükségük van mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak ezekre a laptopokra a minőségi oktatáshoz. Az iskolájukban minden pedagógus pályázott digitális eszközre, összesen 248 darabot osztanak ki diákok és tanárok között, akik digitális naplón keresztül regisztrálhattak  a laptopokra, amelyeket a Dunakeszi Tankerületi Központból munkatársai  jelenlétében vesznek át az iskolában.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább