Sokszínű programmal köszöntötte Fót az első adventi vasárnapot

by ktgy

A hűvös idő ellenére szép számmal jöttek a gyerekek és felnőttek az idei év első adventi gyertyagyújtására és az ehhez kapcsolódó forgatagra.

A szervezőknek köszönet, a több órás program során volt a többi között gyerekműsor, bábszínház és egy operaénekesnő koncertjét is meghallgathatták. A programok a korábbi óvodaépületben és az annak udvarán felállított sátorban zajlottak.

Az első adventi gyertya meggyújtása előtt Sebők Sándor atya adventi gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel, míg a katolikus kórus alkalomhoz illő rövid programot adott elő.

Az ünnepi gyertyát, ami az idei évtől már elektromos, dr. Vass György polgármester és Bíró Zoltán alpolgármester gyújtották meg.

A nap egyik legjobb produkciója volt az Apponyi Franciska Egyesített Óvoda óvónőinek fergeteges tánca.

A gyertyagyújtás után az egyik szervezőt, Palásti Bélát, a VMMH igazgatóját kérdeztük.

Az idei évtől a hagyományos gyertyát elektromos váltotta fel az adventi koszorún, mi az oka?

  • Abból a megfontolásból váltottunk, hogy a gyertyák minden este világítsanak, egész advent végéig – szürkületkor felkapcsolódnak a koszorú és a jászol fényei, ami a hangulatot szebbé teszik.

Az esemény főszervezőjével, Bérciné Berke Szilviával a programok között sikerült röviden beszélgetnünk.                 

Mit kell tudni a mai nagyon színes programról?

  •  A legkisebbekkel kezdtünk. A Gondviselés Óvoda Gyöngyvirág csoportja nyitotta a programot, majd az Apponyi Franciska Egyesített Óvoda Manó tanodásai énekeltek. Ezt követte az óvó nénik, dadusok tánca.  A gyertyagyújtás négykor volt, majd háromnegyed ötkor kezdődött a Kámfor Bábszínház előadása.
  • A mai estét Náray Erika koncertje zárja. Az udvaron kézművesek árulják a portékáikat. A legtöbben fótiak , de jöttek Mogyoródról és Dunakesziről, sőt, Erdőkertesről is.
  • Az épületben van egy zeneszobánk, ahol a Zeneiskola tanárai és tanítványai adtak elő  karácsonyi darabokat, és a Muharay  bábszínházosok meséltek.
  •   A kézműves teremben a civil egyesületek képviselői várták a gyerekeket a foglalkozásokra.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább