Sikeres volt a gesztenyefutás a Királydombon

by franciska

A királydombi futókörön rendezte meg október 28-án  Fót Város Önkormányzata az első gesztenyefutást. Ezen a közösségi futáson az ovisok 800 méteren,  a felnőttek pedig 8000 méteren versenyezhettek. A jó idő sok futót és érdeklődőt vonzott a nem könnyű versenyhelyszínre.

Komoly bemelegítést tartottak a szervezők a start előtt, amit az ovisok is nagyon élveztek, majd ezután 10 órakor indította el Dr. Vass György polgármester az óvodások versenyét, akik arra vállalkoztak, hogy egy futókört, azaz 800 métert futnak. A rajt előtt a polgármester tájékoztatta a szülőket, hogy a futókörök pályázatán nyert az önkormányzat támogatást a futókör megépítésére.  Ezentúl minden évben 4 futóversenyt fognak szervezni a pályán. A  következő a decemberi Mikulás- futás lesz a futókörön.

 

A versenyen több ovist kísért az anyukája vagy az apukája a pályán vagy a pálya mellett. Az aprócska futók dacoltak a több méteres szintkülönbséggel, mindenki beért a célba, amit ajándékcsomaggal jutalmaztak a szervezők. Az első három leggyorsabb futó a dobogóra állhatott, és átvehették a megérdemelt jutalmukat is.

Az ovisok versenyét a felnőttek 8 km-es futama követte, amelyet csapatváltóban is le lehetett futni. A képviselők is indítottak egy 4 fős csapatot. Nemcsak Fótról érkeztek versenyzők, hanem a szomszéd városokból, de volt szentendrei futó is.

A felnőttek kategóriájában külön díjazták a leggyorsabb női, férfi versenyzőket és a csapatváltókat is.

Különdíjban részesült a képviselők csapata.

A díjakat Bíró Zoltán alpolgármester adta át, aki az díjak átadása előtt arról beszélt, hogy a futókör területén komoly beruházásokat folytatnak. 250 fát ültetnek majd el a területen, illetve a futókör mellett kialakítanak egy járdasétányt, amelynek a megvilágítását kandeláberekkel biztosítják, és  hamarosan elkészül egy nagyobb játszótér is.

Gratulálunk a szervezőknek a sikeres szervezésért, jövőre is várjuk a gesztenyefutást!

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább