Programok Fótért – vállalkozókat köszöntött a polgármester

by Karakai Ildikó

Mint őszi kampányában, úgy most is szövetségre biztatta egymással és az önkormányzattal a fótiakat a város érdekében dr. Vass György. A polgármester az ötven legnagyobb vállalkozás képviselőit fogadta szombaton.

Köszöntőjében dr. Vass György kitért mindazokra a programokra, melyeket Fót fejlesztésére dolgoztak ki. Beszélt a Fáy programról, mely a többi között az utak, járdák, parkolók rendbetételét, egy új egészségház építését tartalmazza, melyben a tervek szerint egynapos sebészet, fizikoterápia is helyet kapna a különböző rendelések és kezelések mellett. A Somlyó program pedig azt az ékszert, melyet a Somlyó hegy jelent, úgy alakítaná át, hogy ott minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, a rekreációt, a szórakozást – mondta a polgármester. A lakosságot is be kívánják vonni a tervezésbe, fórum keretében.

 

Feltétlenül szükség van egy méltó városközpont kialakítására is és ideje volna építeni egy normális városházát, amely megfelelőképp reprezentálná Fótot – sorolta a további teendőket a polgármester. Kiemelte, hogy fontosnak tartják az itt lakók komfortérzetének javítását. A programsor nemcsak Fóton, hanem Kisalagon is folytatódna, egy ottani központot szeretnének kialakítani, rendbe kívánják tenni a régi focipálya és a református templom környékét. Egy ATM-automatát is telepítenek az orvosi rendelő mellé – erről már aláírták a szerződést.

Míg kampányában azt hangsúlyozta, hogy senkinek sem el- vagy lekötelezettje, mára ez megváltozott – árulta el dr. Vass György. Mert elkötelezettje a város fejlődésének és lekötelezettje Fót valamennyi polgárának – mondta. Kitért arra, hogy ebben két nagyszerű dolog erősítette meg. Az egyik Mága Zoltán koncertje, melyen a művész által Lencsi kezelésére felajánlott 500 ezer forinthoz 603 ezer forinttal csatlakoztak a hangversenyen résztvevő fótiak. A másik a jótékonysági süteményvásár volt, amikor is 1,3 millió forint jött össze. Ez is bizonyítja, hogy elhivatott és nagyon jószívű emberek lakják Fótot – mondta a polgármester.

Megbecsülés és köszönet illeti őket – folytatta, akárcsak a város új értéket előállító vállalkozóit. Ők több ezer fóti embernek biztosítanak megélhetést és az adófizetésük nélkül nagyon nehezen menne a város fejlesztése. dr. Vass György köszönetet mondott annak a több ezer vállalkozásnak: 1560 kft-nek, 830 betéti társaságnak, 151 egyéb gazdasági vállalkozásnak és 1580 egyéni vállalkozónak, amelyek és akik Fóton működnek. “Azt kívánom nekik teljes szívemből, hogy a szekér fusson, mert akkor tudunk mi felkapaszkodni rá” – fogalmazott. A polgármester kitért arra is, hogy szeretné a kiemelkedő vállalkozásokat az együttműködés jegyében meglátogatni.

Fót fejlesztése csak békés közélettel, összefogással képzelhető el, a város vezetői számítanak ebben az egyesületekre, alapítványokra, civil szervezetekre is. Segítséget ígért a vállalkozóknak a polgármester és ugyanezt kérte tőlük, hangsúlyozva, hogy versenyhelyzetben azonos feltételek teljesítése esetén természetesen a fóti vállalkozás fog nyerni. A város nyitott, vezetése elkötelezett a további fejlődésre, Önökkel, Önökért, Fótért – zárta köszöntőjét dr. Vass György.

Dr. Tuzson Bence, Pest megye 5. számú választókerületének és benne Fótnak az országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy mindig megtiszteltetés neki Fótra jönni. A város közel ezeréves történetére utalva elmondta, hogy az itteniek mindig kiállták a próbát. Így volt ez a legnehezebb időkben is, és nincs másképp ma sem. A múltat azonban ideje lezárni: olyan időszak következik most Fóton, ami a Károlyiak idejéhez hasonlítható – fogalmazott. Olyan fejlődés előtt áll most a város, amilyen akkor volt, mikor megépítették a méltán híres, Ybl Miklós által tervezett templomot vagy a kastélyt, amely ma is éke a településnek.

A fejlődés alapja az összefogás – mindazoknak az összefogása, akik tenni akarnak a városért – mondta dr. Tuzson Bence. Vállalkozást indítani kétirányú kötelezettséget jelent: a városnak meg kell teremtenie azokat a feltételeket, melyeken keresztül virágozni tudnak a vállalkozások, nekik pedig részt kell venniük a város fejlesztésében. A már ismertetett, kidolgozott tervek kiegészíthetők, módosíthatók, faraghatók úgy, hogy minden igényt képesek legyenek kielégíteni. Ebben a mostani önkormányzat partner, akárcsak a kormány, mely oda tud állni azok mellé a települések mellé, ahol vannak jó elképzelések, egységes akarat és megfelelő vezetés – tette hozzá a képviselő.

Dr. Tuzson Bence arra is kitért, hogy nagyon jó hely Fót, akár közlekedési szempontból is. Elkezdődött az északi elkerülő út megtervezése a kettes és az M3-as út között. Ez itt fog átmenni Fót mellett, Veresen, és még inkább be fogja kapcsolni a várost az ország vérkeringésébe. Budapest közelsége is segíti a fejlődést. Fót ugyan az agglomerációban van, de nem kell, hogy agglomerációs település legyen: nem kell, hogy az itt lakó emberek az életüket Budapesten éljék – mondta a képviselő. Itt bizony közösség kell, aminek a környéken a legerősebb kulturális hagyományai éppen Fóton vannak. De azoknak, akik az utóbbi időben költöztek be ide, szintén érezniük kell, hogy a város a sajátjának tekinti őket és ők is az otthonuknak tekinthetik Fótot. Minden fejlesztés mellett ez a legfontosabb – tette hozzá dr. Tuzson Bence. Ha a kis közösségek erősek, akkor a nagy közösségek is erősebbé válnak és ezen keresztül lesz erős egy ország és a gazdasága is. Ha együtt lépünk előre, akkor mindenki, aki mögöttünk van, szintén léphet egyet – mondta.

A polgármesteri pohárköszöntő előtt még szó esett arról is, hogy a már vázolt programok mellett a gyermekintézményeket bővíteni kell, mert a mostaniak hála Istennek tele vannak és idősek otthonára is szükség van, 24 órás ellátással. Az estet a Muharay színház gálaműsorát követően kötetlen beszélgetés zárta Fót vállalkozói és önkormányzatának képviselői között.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább