Parázs hangulatú meccsen győzte le a Kisalag a Csobánkát

by ktgy
A IV. osztályú felnőtt bajnokság Nyugati csoportjában nagyon fontos meccset játszott a Kisalag SC a Csobánka SE ellen.  A bajnokság hamarosan véget ér, és következik a rájátszás, melynek felső osztályába szeretne a Kisalag bekerülni. A vasárnapi eredménnyel erre még van esélye, bár helyzete nem könnyű.
A mérkőzés elején nagy volt a csobánkai nyomás, ennek ellenére a Kisalag szerezte meg a vezetést a 14. percben Orosz Gergely góljával. A mérkőzés a Csobánkának is nagyon fontos volt, sok néző elkísérte őket, így több, mint százan voltak az egyre szépülő nézőtéren. A hangulat a nézőtéren és a pályán egyaránt feszült volt. A bíró, akit mi tagadás, sokan szidtak, kiosztott néhány sárga lapot, sőt a 64. percben egy pirosat is a csobánkai Járóka Ferencnek.
A második félidőben átvette a kezdeményezést a Kisalag és a 72. percben lőttek egy újabb gólt, amit Buzsik István szerzett. Három perccel később szépített a Csobánka, mint kiderült a kapu előtti kavarodásból végül egy kisalagi öngóllal. A gól után a hangulat tovább fokozódott, a Csobánka ki szeretett volna egyenlíteni, bár ekkor már csak 10 játékosuk volt a pályán. A 73. percben játékosedzőjük Horváth Dávid is beállt. Az utolsó percekben folytatódott a szó szerint kemény küzdelem, de az eredmény nem változott, így a rangadót végül 2-1-re a Kisalag nyerte.
A mérkőzés után Olajos Sándor, a Kisalag edzője nagyon örült az eredménynek. Mint elmondta: “Fizikálisan nagyon jó mérkőzésen vettünk részt, sok helyzetet kihagytunk s így végül nagyon meg kellett küzdenünk a 3 pontért. Az látszik, hogy fiatal játékosaink nagyon jó teljesítményre képesek, kezdenek beérni. Gyorsak, és erre fogunk építeni. Nem szeretnénk az a passzolós csapat lenni. Két-három passz a középpályán és a sebességet kihasználva kapura törni – ez lesz a taktikánk. Az utolsó fordulóban nagy arányú győzelmet kéne szereznünk, hogy esélyünk legyen a felsőházra”.
A csobánkaiak játékosedzője, Horváth Dávid, mint elmondta, kicsit neheztelt a bíróra. “Hamarabb kellett volna elkezdenie kordában tartani a mérkőzést így megelőzhette volna a konfliktusokat”. Véleménye szerint az eredmény nem volt igazságos, mert a Kisalag csak kontrából tudott támadni. “Az első gólnál a kapusunk hibázott, de hát ez van” – zárta szavait Horváth Dávid.
A hétvégén a Fót SE a III. osztályú felnőtt bajnokság Keleti csoportjában idegenben 3 – 1 -re nyert a Tápiószőlősi KSE ellen, míg a Fót SE II. a Tinnyei Üvegtigris FC ellen 9 – 0 -ra nyert hazai pályán a IV osztályú felnőtt bajnokság Nyugati csoportjában.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább