A költészet napján startol a Versmaraton

by fnora

Idén is április 11-én, a költészet napján rendezik meg a Versmaratont, amelyen 69 költő tizenkét órán át olvassa fel verseit Budapesten, a Márványteremben.

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvényét április 11-én – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A Versmaraton keretében meghirdetik a Szaval a suli és a HangHordozók-Énekmondók elnevezésű programot is. A közlemény szerint a megzenésített versek előadói számára meghirdetett HangHordozók-Énekmondók elnevezésű programban az elmúlt években kétszáznál is több kortárs verset zenésítettek meg a pályázók, amelyek közül többet rádiókban is játszottak. A résztvevő szólisták és zenekarok a pénzdíjazású versenyen idén is Az év versei 2022 kötetből válogathatnak műveket. A legjobb pályázókat a zsűri élőben is meghallgatja a döntőben, közönség előtt. A zsűri tagjai: Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor (népzenész), Likó Marcell (Vad Fruttik) és Váczi Eszter (Váczi Eszter & Quartet). A pályázatok beadási határideje április 28. éjfél.

A Versmaraton keretében hirdetik meg a Szaval a suli elnevezésű pályázatot is, amelyre iskolák, osztályok, diákcsoportok jelentkezhetnek egy kortárs vers közös elszavalásával. A minimum 5 fős csapatok szintén Az év versei 2022 kötetből választhatnak. A szavalásról készült videókat zsűri értékeli, amelynek tagja Erős Kinga író, kritikus, Horváth Szilárd szerkesztő, műsorvezető, Stifner Gábor kulturális újságíró, Csőre Gábor színész és Zsille Gábor költő, műfordító. A pályázat beküldési határideje április 28. éjfél, a győztes csapat az Ünnepi Könyvhét színpadán is fellép.

A programokról további információ olvasható a https://magyarnaplo.hu/hirek/2023-03-24/uj-palyazatokkal-indul-versmaraton linken.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább