A Vándorbaba blog szerzője, Kalla Tímea korábban újságíróként kereste a kenyerét, de irodalmi kreatív írással is foglalkozott. Tímea és férje vérszerinti gyermekre vágytak, de több évi várakozás és műtéti beavatkozás után arra az elhatározásra jutottak, hogy örökbefogadó szülők lesznek. Két kisgyermek örökbefogadása után nevelőcsaláddá váltak: így jelenleg Gyöngy és Áldásmondó nevelőszülei is. Timiék fóti otthonába látogattunk el, hogy megismerjük a történetüket.

Miként alakult úgy az életetek, hogy örökbefogadó szülők és nevelőszülők is lettetek?

Most 12 és fél éve, hogy házasok vagyunk. Az első két évben még nem merült fel a családalapítás gondolata, utána viszont igen, de elvesztettünk babákat, és több műtéti beavatkozásom is volt. Kezdetben az volt a tervünk, hogy vérszerinti gyermekek után szeretnénk örökbe is fogadni, hiszen a férjem családjában nem volt ismeretlen a befogadó szemlélet: az ő szülei két fiúgyermek mellé befogadtak egy erdélyi fiút is, így nőttek fel együtt hárman. Sajnos az évek alatt nem maradtak meg a babáim, ezért az örökbefogadás nem B, hanem A terv lett. Mivel nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy csak újszülött érkezhet, ezért a kisfiam egyévesen került hozzánk egy gyermekotthonból 2016 elején. A nélkülünk töltött egy év alatt sokszor volt kórházban, ezért lelki lenyomata is volt annak az időnek. Fél évvel azután, hogy magunkhoz vettük, kérvényeztük, hogy testvére is legyen. 2018-ban született meg a kislányunk, aki nagyon súlyos betegségben szenvedett. Az arcán lévő daganat születése pillanatától kezdve hetente egy centivel nőtt, ezért sürgős beavatkozásra volt szükség. A kilencórás életmentő műtétnek köszönhetően eltávolították a daganatot, és gégekanült kellett viselnie. Orvosi csodának tekintették a felépülését. Később még szüksége lesz kisebb plasztikai műtétre, illetve szemkorrekcióra is. A kislányom jelenleg 3 éves, gyönyörűen javult az arca, nagyon kevés nyoma látszik a műtétnek. Imádjuk, hiszen egy szeretetgombóc, ugyanúgy, mint a kisfiam. A kisfiam egyéves lemaradását is sikerült behoznunk. A gyerekek keresztnevét megtartottuk, de adtunk neki egy másik nevet is, amelyet jelentésük alapján választottunk. A kisfiam Noé lett, ami nyugalmat, vigasztalást jelent, a kislányunk második neve pedig Hadassa, a bibliai Eszter királynő után. Eszter a szépsége miatt lett királyné, de a szép arca miatt senki sem emlékezne rá, ha nem lett volna a szíve is szép, és nem küzdött volna a népéért. Ezt szeretném neki is átadni, hogy a szépség fontos, de nem minden, mert csak akkor tudsz örök dolgot alkotni, ha a szíved is szép!

Nagyon boldogok voltunk a két örökbefogadott gyermekünkkel, de arra gondoltunk, hogy nevelőszülőként még segíteni tudunk más kisgyerek sorsán is. A férjem ebben is támogatott. Ahhoz, hogy nevelőszülő lehessek, el kellett végeznem egy tanfolyamot, a háztartásban élő másik félnek pedig engedélyt kellett adni, hogy a közös házban lehessen ezt a tevékenységet folytatni. Könnyen megkaptuk az engedélyt, a pandémia alatt meg is érkezett az első baba, majd néhány hónappal később a második. Az első baba féléves volt, amikor gyermekotthonból hozzánk került, ő jelenleg 2 éves.  A Vándorbaba című blogomon Gyöngynek nevezem, ezen a néven írok róla. Az arcát nem mutathatjuk a médiában és a nevét is meg kellett változtatni annak érdekében, hogy a személyiségi jogait tiszteletben tartsuk. Gyöngy, amikor félévesen hozzánk került, nagyon gyenge állapotban volt, 4 kilót sem nyomott, úgy nézett ki, mint egy csecsemő. Magzatpózban feküdt egész nap. Ő függő babaként született, ezért sajnos a méhen belüli és a méhen túli fejlődése is visszamaradott volt. Az étkezés, az alvás, a biológiai szükségletek kielégítése az ő esetében traumatizált. Az, hogy hozzánk került, vagyis a személyi folytonosság meghozta a pozitív változást. Nem volt könnyű, hiszen két hónapon keresztül üvöltött, mikor fürdettük. Sokat hurcoltam magammal, hintáztattam, hogy leszoktassam a magzatpózi állapotról. Természetesen őt is vittem Dévényi-tornára, ahol nagyon szép fejlődési folyamaton ment keresztül a másfél év alatt. Szeretnénk, hogy hosszú távon ő is a családunk tagja legyen. Két hónappal később kaptunk még egy újszülött egészséges babát, Pálmát, akiről az anyukája lemondott. Anyatejet szereztem neki, gyönyörűen fejlődött, s mivel egészséges volt, nem volt meglepő, hogy két hónap múlva a hivatal örökbefogadó szülőket talált neki. A gyerekeimmel azóta már meglátogattuk, egyéves, csodaszép gyerek. Jó érzés, hogy átmenetileg neki is tudtunk segíteni. A társadalom elítéli azt a szülőt, aki lemond a gyerekéről, de Pálma életadója ezzel segítette leginkább a gyermeke további sorsát: mivel hamar szerető örökcsaládba került, nagy esélye van a boldog életre. Miután Pálma elkerült tőlünk, 2021 áprilisában érkezett hozzánk a legkisebb gyerek, aki extrém koraszülöttként jött a világra, látássérültként. Korábban foglalkoztam látássérültekkel,  vakvezető kutyát is szocializáltunk a férjemmel, ezért könnyen tudtunk kapcsolódni ehhez a fogyatékossághoz, nem riasztott el minket. Senki sem jelentkezett arra, hogy a koraszülött, látássérült Áldásmondót kihozza a kórházból. Ekkor keresett meg a nevelőszülői hálózat szakembere és én örömmel fogadtam a kiajánlást. Április 13-án, pont a születésnapomon hoztam el a kicsit a kórházból. Úgy éreztem, hogy nem véletlen ez az egybeesés, számomra ez egy jel volt. Április óta pedig nagyon sokat fejlődött.

Mit gondolsz, miért alakul ki könnyen előítélet az emberekben a nevelőszülői tevékenységgel kapcsolatban? Miért eshet más megítélés alá, mint az örökbefogadás?

Ez egy hatalmas felelősséggel járó munka, amit honorál az állam, de messze nem a felelősség méretének megfelelő arányban. Van egy alapfizetés és egy ellátmánynak nevezett apanázs, ami havi 50 ezer forint, az összeget kötelezően a gyermekre kell költeni. Ebből fizetjük a pelenkát, ruhákat és az orvosi ellátást.  Mivel mindegyik gyermekem orvosilag nehéz kihívásokkal küzd, ezért magánorvosokhoz hordom őket, illetve rendszeresen járunk a Dévényi Anna Alapítványhoz fejlesztésre. Igyekszem a legjobb ellátásban részesíteni őket. A legkisebb baba látássérült, neki államilag kirendelt tiflo-szomatopedagógiai fejlesztésre is szüksége van. Én főleg ezekre fordítom az ellátmányt.

Sajnos tagadhatatlan, hogy vannak megélhetési nevelőszülők is, akik nem feltétlenül bánnak minőségi módon a gyermekekkel, és a fókuszba kerülésükkel rontják a becsületesen, szeretettel munkálkodó nevelőszülők renoméját. Ez nagyon káros, mert a mi munkánkat is rossz színben tüntetheti fel, de szerencsére én a mindennapi életben egyáltalán nem tapasztalom ezt. Amikor négy gyerekkel bárhol megjelenek, azonnal kinyitják az ajtót, segítőkészek, a gyógyszertárban szeretetteljesen kikísérnek, ha meg van pakolva a kezem. Az óvodában is mindig előzékenyek. Gyakran ajánlanak fel ruhákat. Én soha nem éltem meg a negatív oldalát a munkámnak. Olyan ez, mint a jó pék és a rossz pék esete. Van ilyen is, olyan is, nem szabad általánosítani – csak itt óriási a felelősség, hiszen egy gyermek élete forog kockán.

A férjeddel megegyeztetek, hogy hány gyerek vállalását bírjátok?

Ennek a munkának a nagy részét én végzem, amit nem érzek tehernek. Tudom a határaimat, úgy érzem, hogy négy gyereket tudok fizikailag és érzelmileg is megfelelően ellátni, ennél többet viszont biztosan nem. Számomra óriási boldogság, ha négy gyermek életét meg tudom könnyíteni.

Miért kezdtél blogot írni a nevelőszülőséggel kapcsolatban? Mi volt a célod ezzel?

2020 májusától írok blogot, a férjem javaslatára. A Benedetto Gyermekvédelmi Szolgálat vezetője is támogatott, hogy írjak a munkámról. Jelenleg 1100 követőm van, akiket érdekel a nevelőszülőség, illetve aktív nevelőszülőkkel is bővül a számunk. A blogírásomnak köszönhetően már három pár döntött úgy, hogy nevelőszülő lesz. Ez hatalmas motivációt ad az íráshoz, hiszen már megérte, hogy betekintést adtam az életünkbe, írok erről a csodálatos munkáról, a nevelőszülőségről. Ezzel az a célom, hogy megérintsek másokat, akik megmenthetnek, szerető közegbe helyezhetnek egy-egy gyereket. Mindig azt mondom, hogy én önzésből csináltam és csinálok mindent, mert családot akartam. Az majdnem biztos, hogy a gyerekeim nem ezt az életminőséget élnék, ha az otthonban maradtak volna.

Melyek a visszatérő kérdések a Vándorbaba című blogodon?

Korábban az információk hiányából adódtak kérdések. Most már a mindennapjainkkal kapcsolatban kérdeznek főleg, például nem értik, hogy miért járunk sokat kórházba. El kell magyaráznom, hogy a nem várt babákra nem vigyáztak a terhesség alatt, ezért sok halmozott problémával születtek a világra. Én arra mondtam igent, hogy a múltban elkövetett sorshibákat majd én emelem más szintre! Ez a magyarázata annak, hogy miért járunk sokat kórházba.

Hogyan tudod koordinálni a négy gyerek ellátását?

Reggelente négy gyerekkel indulok el az óvodába. A két kicsivel utána vagy hazajövünk, vagy fejlesztésre megyünk. A héten egy nap van segítőm, amikor olyan fejlesztésre viszem az egyik gyereket, amire a másik nem jöhet. A férjem Fóton élő szülei is sokat vállalnak, segítenek. Minőségi családi kapcsolatot alakítanak ki a gyerekekkel. A kislányunkat és kisfiunkat gyakran viszik istentiszteletre. A nagyszülők szeretete is sokat hozzáad a boldog családi életünkhöz. Minden puttonyos gyerek – én úgy hívom őket – csapatmunkát igényel. A kisebbik gyerekemet a blogon Áldásmondónak hívom, mert az eredeti keresztneve azt jelenti, hogy “Gyarapítson téged az Isten”. Minden nap látom bennük a csodát, még akkor is, ha jócskán fejlesztésre szorulnak.

A férjed fóti?

Igen, tősgyökeres fóti, én pedig Békéscsaba mellett, egy pici faluban nőttem fel. A férjem asztalos, együtt terveztük, építettük, festettük a könnyűszerkezetes gerendaházunkat, mielőtt érkeztek a gyerekek.

Húsz évvel ezelőtt gondoltad volna, hogy 40 évesen négy gyereket fogsz nevelni?

Nem, mert meg sem fordult volna a fejemben, hogy nem fogok szülni. Fiatal koromban nem akartam mindenáron anya lenni. 25 évesen, Angliában fordult nagyot az életem, ott lettem keresztény, akkor teljesen megváltozott a viszonyom a világhoz, magamhoz. Hazajöttem, és még magamon is meglepődtem, hogy egyáltalán férjhez akarok menni. Most pedig levettem már magamról a fókuszt, a gyerekek maximálisan betöltik az életemet. Tudom, hogy a kislányunknak még kell szépítő beavatkozás, a fiamat pedig erősíteni kell abban, hogy magabiztos férfi legyen, hiszen az örökbefogadottak zöme önbizalomhiányban szenved. A gyermek megérzi, hogy nem akarták őt a szülei. Nem mernek belevágni dolgokba. A fiam gyakran lemond a maga kárára olyan dologról, ami neki örömet okoz.

A kisebbik kisfiú esetében van esély, hogy elviszik a családból, vagy ilyen hátránnyal, mint a vakság, nem kapkodnak az örökbefogadó szülők?

Sokan mondják, hogy én fogom felnevelni, mert nem akarják majd örökbe fogadni mások. Én még bízom abban, hogy lesz olyan várakozó örökbefogadó szülő, aki azt gondolja, hogy egy vak gyerek vagy félig vak gyerek ugyanolyan értékes ember lesz, mint a többi. Az orvos szerint a bal szemére semmit nem lát, a jobbal pedig 10%-ot, de a fejlesztő optimistább, szerinte gyengén látó kisfiú lesz, dioptriás szemüveggel. A gyerekeim nagyon kedvesen megfogalmazták, hogy Áldásmondó már a család része, és itt marad velünk. Majd meglátjuk! Az biztos, hogy a puttonyos gyerekben óriási az elfogadás és az empátia, hiszen ezt látják tőlünk, örökbefogadó és nevelőszülőktől.

Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak?

A jelenben élek, nagyon gyakorlatias vagyok. A feladatom, hogy amit vállaltam, vállaltunk, azt végig tudjuk csinálni. Hiszem, hogy velünk nem történhet semmi rossz, mert ez a feladat óriási felelősséggel jár. Ezek a gyerekek számítanak ránk, nekünk kell felnevelnünk őket.