Névtelen angyalkák ajándékozták meg a rászoruló fóti gyerekeket

by ktgy
Néhány hete az idősek nappali klubjában jártunk a Mikulás-ünnepségen. Orosz Anikó, az ESZEI (Fót Város Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézmény) igazgatónője már akkor felhívta a figyelmünket a hétfői ajándékozásra, amit a gyerekeknek rendeztek a Németh Kálmán iskolában.
Orosz Anikó elmondta, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat által gondozott családok gyermekeinek rendezik ezt a kis ünnepséget, több mint hetvenen kapnak ajándékot az Angyalka program keretében. “Ez azt jelenti, hogy az egyik kollégánk azzal foglalkozott, hogy megkeresett embereket, akik felvállalják, hogy egy-egy gyereknek teljesítik a kívánságát.” Meghatározták a maximális összeget, a kicsik lerajzolták, a nagyok leírhatták, hogy mire vágynak. “Az angyalka ezt megvette, és most itt láthatóak ezek a dobozok, mindenki megkapja névre szólóan a kis ajándékát. Közben kaptunk süteményeket is felajánlásból, üdítőt is, úgyhogy egy kis szeretetvendégséggel is vártuk a gyerekeket” – tette hozzá.
Az ajándékozás koordinátora, Andula Zsuzsanna elmondta, hogy minden adományozó magánember volt, mindenkinek külön angyalkája volt. Ők vállalták, hogy a saját családjuk ajándékai mellett vesznek még plusz egy ajándékot. “Én már 13 éve csinálom az angyalkakoordinációt, és van egy adatbázisom, akikre tudom, hogy általában lehet számítani. A közösségi média lehetőségeit kihasználva egy csoportban összegyűltünk, és itt megosztottam azokat a kéréseket, amiket a gyerekek eljuttattak hozzánk. Gyakran meglepően egyszerű kívánságok voltak: akadt, aki egy doboz szaloncukrot szeretett volna, volt, aki játékgitárt vagy zongorát kért. A legó nagyon nagy divat, illetve a kislányoknál a játék baba, amit lehet etetni, pelenkázni, öltöztetni. A limit tízezer forint csomagonként – ha az ajándék összege kevesebb, a fennmaradó összegért édességet kapnak a csomagba. A 13 év alatt most volt a legnehezebb összegyűjteni az angyalkákat, és egy-két angyalkának is ezt a tízezer forintos limitet megugrani elég komoly megterhelést jelentett. Nagyon nagy szeretettel állították össze a csomagokat. A gyerekeknek az ajándékok gyakran meglepetések, sokan elfelejtik, hogy pár hete mit kértek. Aki emlékszik rá, az nagyon várja, érdemes megnézni az arcokat, amikor elkezdik az ajándékokat nyitni – az ő örömük azért nagyon sok korábbi problémáért, nehézségért kárpótol.” 
Váradi Krisztina, a Gyermekjóléti szolgálat vezetője, Andula Zsuzsanna és Orosz Anikó.
Babindák István klarinétművész adott elő néhány számot a gyerekeknek és a szüleiknek, vele is beszélgettünk. Mint elmondta, december folyamán csak ilyen “gyerekeseményekre” jár. “Van otthon egy tanodánk, Szlovákiában, Csatán, ez a falunk neve. Édesapámék már húsz éve működtetik – hátrányos helyzetű gyerekek, romák, nem romák tanulnak nálunk délutánonként. Csinálunk rendezvényeket is, Mikulást, karácsonyt, fesztiválokat. Én Budapesten, a Szent István Zeneiskolában tanítok a 14. kerületben, de besegítek otthon is.”
A gyerekek valóban megkapták, amire vágytak ezen a felemelő hangulatú, családias rendezvényen. Meg is kérdeztünk néhány megajándékozottat, mit kértek, kaptak.

Távirányításos kocsit, kettőt.

Kettő gyerekkel jöttünk, de négy van. Görkorcsolyát és rollert kértek, és meg is kapták.

Ügyességi fajátékot . Nem bontottuk ki, majd otthon.

Biciklit kértünk. Nem bontottuk ki, de biztosan az van benne, köszönjük szépen.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább