Zsúfolásig megtelt a Fóti Baptista Imaház a zeneiskola ünnepi koncertjére

by ktgy
A koncert előtt Kiss Illés baptista lelkipásztor szólt a megjelentekhez. Kiemelte, hogy  a legtöbb ember szerint a karácsony a szeretet ünnepe, és ezért ajándékozzuk meg egymást, ezért rohanunk még az utolsó pillanatban is vásárolni, nehogy kihagyjunk valakit.
Valójában ez csak egy szépen becsomagolt váza, ha nincs benne a lényeg: az Isten szeretete, aminek ott kéne lennie a vázában.
A zeneiskolások programja előtt a gyülekezet fúvósai léptek fel, majd a Tücsök zenekarral elkezdődött a zeneiskolások  koncertje.
A műsorban többek közt Bach, Beethoven, Csajkovszkij és Vivaldi művei hangzottak el, a fellépők közt a diákok mellett a tanáraik is ott voltak.
A koncert előtt megkértük Kiss Illés lelkipásztort, mondja el, szerinte miről szól a karácsony.
“Azt gondolom, mindamellett, amit otthon megtartunk, valahol az van ebben az ünnepben, hogy egymást jobban szeressük. Baptista lelkipásztorként úgy vélem, nem is biztos, hogy egymás szeretetére kell a legjobban figyelni, hanem hogy Isten mennyire szeret bennünket. Nem tudjuk egymást anélkül szeretni, hogy Isten szeretetét ne tapasztalnánk meg. Sokszor pont ez a csődje a karácsonynak, amikor elmegyünk az ünnep mellett, és éppen az ünnepeltet hagyjuk ki belőle. Úgyhogy talán ez a fő üzenetem ma is: lássuk meg előbb a lényeget, lássuk meg Isten nagy szeretetét, és akkor abból erőt merítve tudjuk egymást is szeretni”.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább