Magyarországon van a pápa! Frissítés!

by dombteto

A Ferenc pápát és kíséretét szállító gép néhány perccel 10 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren. Az egyházfő háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra.

A pápát állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az egyház képviseletében Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Kocsis Fülöp érsek-metropolita fogadta.

A repülőtéren száz gyermek is várta Ferenc pápát. Közülük ketten magyar népviseletben kenyeret és sót adtak át a katolikus egyházfőnek.

A pápai delegáció tagja mások mellett Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok vezetője. A katolikus egyházfő a megérkezése után négyszemközti találkozón vett részt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, majd elindult következő programjára.

Délelőtt a pápát ünnepélyesen fogadták a Sándor-palota előtti téren (Szent György tér). A magyar közjogi méltóságok egyenként köszöntötték a katolikus egyházfőt, aki Novák Katalin köztársasági elnökkel fogadta a katonai tiszteletadást, és üdvözölte a kormány tagjait, valamint az igazságszolgáltatás jelenlévő vezetőit.

Ferenc pápa azt követően udvariassági látogatást tett Novák Katalin köztársasági elnöknél a Sándor-palotában, majd találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Ferenc pápa az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselői előtt mondott beszédet a Karmelita kolostor épületében. Novák Katalin államfő köszöntötte a Szentatyát, s beszédében kiemelte: “a magyarok és milliók világszerte a béke emberét látják Ferenc pápában”, s kérte őt, hogy “járjon el személyesen a mielőbbi igazságos béke érdekében”.

Ferenc pápa az “emberiség közös emlékezetét” képviselő Európa alapvető jelentőségű szerepét hangsúlyozta a jelenlegi helyzetben, jelezve, a kontinens hivatása, hogy egybegyűjtse az elszakadtakat, befogadja a népeket, és senkit se tartson meg örökre ellenségének. Beszédét magyarul fejezte be.

“Isten, áld meg a magyart” – kérte.

A katolikus egyházfő 2023. április 28-30-i apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat, pénteken, szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható, hallható.

 

Budapest, 2023. április 28. Ferenc pápa replülőgépe megérkezik a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre 2023. április 28-án. Az egyházfő háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2023. április 28. Ferenc pápa megérkezik a budapesti Liszt Ferenc-repülõtérre 2023. április 28-án. Az egyházfõ háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. Ferenc pápa mögött jobbról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2023. április 28. Gyerekek fogadják Ferenc pápát a budapesti Liszt Ferenc-repülõtéren 2023. április 28-án. Az egyházfõ háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. Ferenc pápa mögött jobbról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Jobbról elöl Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2023. április 28. Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadja Ferenc pápát a Szent György téren 2023. április 28-án. A katolikus egyházfõ háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. MTI/Bruzák Noémi
Budapest, 2023. április 28. Ferenc pápa az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselõivel szervezett találkozóján a Karmelita kolostorban 2023. április 28-án. A katolikus egyházfõ háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. MTI/Koszticsák Szilárd
Budapest, 2023. április 28. Ferenc pápa beszédet mond az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselõivel szervezett találkozóján a Karmelita kolostorban 2023. április 28-án. A katolikus egyházfõ háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább