Küzdelmes meccsen, jó hajrával nyert a Fót SE Tápiószele ellen

by ktgy
A hűvös, de szép napos időben a fóti műfüves pályán játszotta első tavaszi meccsét a Fót SE a Tápiószelei SE ellen a III. osztályú felnőtt bajnokság Keleti csoportjában. A hazai csapat 1 – 0 -ás félidő után 2 – 1 -re nyert.
Az első félidőben az enyhe vendégfölény ellenére egy utolsó percben lőtt góllal (Bódizs Milán) szerzett vezetést a Fót SE. A második félidő legelején a Tápiószele kiegyenlített, s bár ebben a játékrészben sokkal jobban játszott a Fót, a 89. percig kellett várni a nyertes gólra, amit Tóth Richárd lőtt. Ekkor már 20 perce nagyon nagy nyomás alatt volt a vendégek kapuja.
A mérkőzés előtt Serdült Tamás, a hazaiak edzője elmondta, hogy mindenképpen nyerni szeretnének, részben azért, hogy visszavágjanak az őszi kettő-nullás vereségért Tápiószelén. A csapat 18-as kerettel érkezett, így bőven futja cserére, elfáradni biztosan nem fognak – említette a csapat edzője.
A Tápiószele másodedzője, Fehér Szilárd, aki korábban Szolnokon is játszott az NB III-ban, elmondta, hogy sajnos sok hiányzójuk van, és a felkészülésüket közepesre értékeli, de a mérkőzés ennek ellenére háromesélyes. Elmondta, hogy a Fót újoncként nagyon jó helyen áll a bajnokságban, stabil csapat benyomását kelti, és az őszi győztes meccset sem volt egyszerű megnyerniük.
A mérkőzés után Serdült Tamás elmondta, hogy az első félidőben az ellenfél veszélyesebb volt, bár labdabirtoklásban fóti fölény volt.
“A második félidőben tudtam azt, hogy a 60. perctől nekünk lesznek csak lehetőségeink, mert erőben jobbak vagyunk. Nagyon sokat, és magas színvonalon edzenek, a csoportban fizikailag talán a legerősebb a csapatuk” – tette hozzá a hazai csapat edzője.
Fehér Szilárd természetesen nem volt elégedett az eredménnyel: ‘”Ikszes mérkőzés volt” – mondta. Úgy gondolta, hogy az első félidőben “lezárhatták volna a mérkőzést”. A Fót győztes szabadrúgásgólja véleménye szerint nem volt egyértelmű, de gratulált a hazai csapatnak. “Végül is egy jó meccset játszottak” – tette hozzá a tápiószelei vezető.
Ma még egy meccs volt Fóton. A Kisalag nyert a Lions FC ellen 3 -1 -re.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább