Együtt ünnepel a Kárpát-medence középiskolás ifjúsága március 15-én

by fnora

147 Kárpát-medencei középiskola mintegy 6500 diákja utazik a március 15-i nemzeti ünnepen legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni, és emlékezni a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjával.

A nagy múltú program célja 1994 óta, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több élmény és emlék, valamint személyes kapcsolat szülessen a diákok és tanárok között.

A pályázat a hagyományoknak megfelelően lehetőséget teremt bármely Kárpát-medencei középiskolának arra, hogy az utazó iskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen, és egy másik iskolával közös programot szervezzen a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

A pályázaton 300 ezer forint értékű utazási kerettámogatást nyerhettek el az iskolák, az utazók számától és a megtett távolságtól függően.

A pályázat értelmében az utazásokat 2023. március 6-21. között kell megvalósítani.

Az utazó iskolák listája az alábbi címen érhető el:

https://rakocziszovetseg.org/2023/03/02/diakutaztatasi-program/

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább