Jó tanácsok téli kiránduláshoz

by franciska

A téli erdő szépsége minden évben sokakat csábít a természetbe, a mostani hidegben azonban különösen fontos néhány jó tanács megszívlelése. A Pilisi Parkerdő Zrt. a katasztrófavédelemmel és a tűzoltósággal közösen tudatos felkészülésre kéri a kirándulni szándékozókat.

A téli időszakban különösen fontos tudnunk, hogy a lakott településektől távoli erdőkben, a hegyek között akár 5-8 fokkal is hidegebb lehet a városokban mért hőmérsékletnél. A hóréteg vastagságára ugyancsak igaz, hogy az erdőben 10-30 centiméterrel nagyobb hóra is számíthatunk, mint a települések útjain. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szokásosnál alaposabban, tudatosan készüljünk fel már egy rövidebb téli kirándulásra is.

Néhány alapvető szempont, amit érdemes betartaniuk a kirándulóknak:

  • Lehetőleg senki ne induljon egyedül kirándulni.
  • Mindenki a képességeinek megfelelő túrára vállalkozzon. Az útvonalat tervezzük meg előre, és a nehezebb közlekedési viszonyok miatt számítsunk a szokásosnál hosszabb menetidőre. Legyen nálunk térkép, amelyen folyamatosan követni tudjuk helyzetünket és a hátralévő útszakasz hosszúságát.
  • A túl nehéznek vagy hosszúnak bizonyuló túráról időben forduljunk vissza, számolva a téli időszakban viszonylag korán beköszöntő esti sötétedéssel.
  • Mindig legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, hogy szükség esetén segítséget tudjunk kérni. Mivel az erdőterületen nem mindenütt találunk térerőt, érdemes valami családtagot, ismerőst előre értesíteni kirándulási tervünkről, a túra tervezett útvonaláról és időtartamáról.
  • Lényeges a megfelelően réteges, meleg öltözködés és a csúszásgátló talpú, meleg lábbeli. Mély hóban nagy segítséget nyújt a bakancs szára fölé érő kamásli. Ilyen utakra érdemes túrabotot is magunkkal vinni.
  • A hátizsákban mindenképpen legyen a termoszban meleg innivaló és a szokásos szendvicseknél több, energiadús tartalék élelmiszer. Ugyancsak jó szolgálatot tehet néhány tartalék ruhadarab. Figyeljünk különösen a gyerekek folyamatos energia utánpótlására.
  • Tartsuk be a téli erdőben esetleg előforduló figyelmeztetéseket, melyek egy-egy nehezen járható útszakasz elkerülésére vagy csak egy irányból történő használatára vonatkoznak.

 

forrás: www.parkerdő.hu

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább