Hivatalosan is átadták a műfüves pályát

by franciska

 

Március 21-én hivatalosan is átadták a Sport utcai műfüves pályát. Dr. Vass György polgármester örömmel tett eleget hivatali kötelességének, amikor több mint 70 labdarúgó gyermek jelenlétében adta át a pályát a Fót SE vezetőinek.

„ Öröm látni, hogy különböző korosztályt képviseltek. Nagyon szép sportot választottatok, én magam is fociztam, körülbelül 60 évvel ezelőtt kezdtem el rúgni a labdát. Úgy érzem, hogy a műfüves pálya hozzájárul ahhoz, hogy a város sportélete még jobban fellendüljön. A háttérben lévő sportcsarnok is hamarosan átadásra kerül, és még szeretnénk bővíteni több lehetőséggel a város sportcentrumát. Kívánom, hogy érezzétek jól magatokat ezen a pályán. Csapatjátékot játszotok, ami megtanít benneteket egymásért küzdeni, egy célért. Becsüljétek meg ezt a sportlétesítményt. Jó egészséget, jó szorgalmat kívánok nektek ehhez a sporthoz”- mondta Fót polgármestere a gyerekeknek a műfüves pálya átadásán.

Kapitány Zoltán, a Fót SE elnöke köszönetet mondott  Dr. Vass Györgynek és a képviselő-testületnek, akik lehetővé tették, hogy elkészüljön a pálya, amely rengeteg élményt, örömet adhat a gyerekeknek, és ezáltal a szülőknek is.” Látszik, hogy elindult egy komoly fejlődés Fóton”- mondta az FSE elnöke, és ez a gyereknek is a javát is szolgálja.  Az egyesület elnöke portálunknak elmondta, hogy a pálya átadása létkérdés volt a labdarúgó-szakosztály számára.

„A környéken nincs már olyan jelentős klub, amely ekkora létszámmal tudna műfüves pálya nélkül működni. Nagy beruházás, de minden környékbeli településen már van műfüves focipálya.  Ez a pálya ennek a sportnak az alfája és omegája. Nemcsak a futball, de az atlétika is biztosan fogja használni és a többi sportág is. Maximálisan ki fogjuk használni a pályát!”- hangsúlyozta Kapitány Zoltán.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább