Segítséget kér a fótiaktól a KönyvForduló

by Karakai Ildikó

Több éve ​működnek a városban a Fóti KönyvForduló tárolói, mostanában nem éppen zavartalanul. Ispán Lilla, a projekt vezetője a segítségünket kérte, vele beszélgettünk.

Mikor és hogy alakultak ki a KönyvFordulók a városban?

2018-ban egy, a Facebookon megjelent lakossági kezdeményezésre indult a történet Fóton. Mivel én már láttam külföldön is hasonlót és nagyon tetszett, szóltam a Városszépítő Egyesületben, hogy karoljuk fel az ügyet. Az Amerikából indult, Little Free Library néven futó kis dobozkák hasonlóak, de ahhoz sokkal több lakossági közreműködés szükséges, nehezebb lenne itt megvalósítani. Magyarországon szintén több településen van az ilyen “Hozz könyvet – Vigyél könyvet” alapon kihelyezett polcokra példa, így mi is úgy döntöttünk, hogy kihelyezünk könyvszekrényeket a városban. Alakult egy lelkes civil csoport, amelyik felkarolta az ügyet az olyan lakossági csoportokból, mint például a Somlyó csoport, vagy a Környezetbarátok a Városszépítők mellett. A könyvtár is támogatta, hozzájuk rengeteg használt könyv jön be. Én lettem a projekt vezetője. Ez a kis épület a tónál megvolt és megkaptuk az önkormányzattól a használatát. Kifestettük, megcsináltuk a padlóját, adománypolcokkal berendeztük.

Hány helyszínük van a városban?

Három fém könyvszekrény van kihelyezve, és van ez a kis épület a tónál. Van polc a művelődési házban, az orvosi rendelőkben és a két könyvtárban. A beltéri szekrények adományokból vannak, a kültériekre egy önkormányzati pályázaton kaptunk pénzt, és a Városszépítő Egyesület is adott hozzá. 2020-ban megkaptuk a Fót kultúrájáért díjat, ezzel is járt 250.000 forint, amit visszaforgattunk, és ebből lett a nagyállomásnál a szekrény.

Milyen a forgalom?

Sokan járnak ide, forognak a könyvek, mindegyik könyvszekrénynél lehet látni, hogy hoznak-visznek. A nagyállomásnál nekem többször kell feltöltenem a szekrényt, mert onnan inkább visznek. A többi állomáshelyen a könyvtár és a többi tag folyamatosan nézi: ha van hely, töltenek, vagy csak rendet raknak. Nem tudjuk mennyien látogatják a pontokat, de például akik kijönnek a tóhoz, benéznek ide.

Ez a kis helység a legnagyobb depó, és itt vannak problémák.

Igen, sajnos többen nem rendeltetésszerűen használják. Ajtó nincs ezen a helységen, de a vastag műanyag függöny véd az esőtől, hótól. Falevelek egy-egy nagyobb viharnál bekerülnek, de takarítjuk. Éjszaka nem lehet használni, ezért nem is raktunk be világítást – nem szeretnénk, hogy egy alkesztanya legyen. Ki is van írva, hogy csak a szabad polcterület függvényében lehet itt könyveket elhelyezni. Ezzel szemben dobozokat raknak be ide, nem is pakolnak sehová, vagy pedig egymás hegyén-hátán hagyják itt a könyveket, pedig kérjük, hogy ne rakjanak semmit a földre. A válogatást ez nagyon megnehezíti, mert így az emberek nem tudják, hogy milyen könyvek vannak. A könyvek nincsenek ábécésorrendben, senki nem vállalja az ilyen szintű rendezésüket. Amikor kijövünk mi, a szervezők, felrakjuk a könyveket a polcokra, kisöprünk, a szekrényeket letakarítjuk, kiválogatjuk a sérült, szakadt könyveket, a koszosakat, mert azt úgysem viszi el senki. Gyakran van szemét is, vannak, akik lomtalanítanak és ide hozzák a ruhákat, játékokat, kitöltött iskolai munkafüzeteket. Itt mindent meg lehet találni időnként, úgyhogy néha borzasztó állapotok vannak.

Milyen fajta könyveik vannak általában?

Nagyon vegyes a felhozatal, regények, szakkönyvek, szótárak, albumok. Két héttel ezelőtt, mikor rendet raktam, meglepett, hogy egy elég nagy tétel orosz könyv van itt. Ezeket el fogjuk vinni valahova, mert ekkora mennyiségű orosz könyvre nem hiszem, hogy lenne igény és csak foglalja a helyet. Vannak újabb könyvek is, ezek a 90-es évekből valók – ritkábban akadnak ennél újabbak is, főleg gyerekkönyvek.

Hogy foglalná össze a kérésüket?

Az a kérésünk, hogy tartsák a rendet az emberek, csak a szabad polcok függvényében hagyjanak itt könyveket, ne tegyenek dobozokat a földre és csak ép könyveket hozzanak. Ez nem egy szeméttároló! Azt szoktuk kérni, hogy mindenki úgy használja, ahogy a saját könyvespolcát használja otthon. Ne zsúfoljuk össze a könyveket, mert akkor nem átláthatóak és ez elrettenti az embereket. Ezen felül szívesen várunk további önkénteseket, akik rendezgetik a KönyvForduló helyszínein a könyveket. Jelentkezni lehet nálam vagy a Fóti KönyvForduló Facebook-csoportban lehet, de enélkül is megköszönjük, ha valaki rendet rak, amikor arra jár.

Terveznek bővítést?

Van egy kész szekrényünk, amit a kisalagi rendelőbe szeretnénk berakni. Az elmúlt két évben nem nagyon volt értelme oda könyveket kitenni, mert az emberek nem járhattak be a rendelőkbe. A másik, amin gondolkodunk, hogyan lehetne itt megszüntetni ezt a káoszt.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább