Használjon mindent egyetlen jeggyel a Dunakanyarban

by Karakai Ildikó

Legalábbis ami a tömegközlekedést illeti.

Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – közölte a kormányszóvivő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Az új napijegy szerdától érvényes.

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának arlamenti államtitkár, KDNP-s országgyűlési képviselő megjegyezte, ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban.

Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek.

Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit – jegyezte meg.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: a napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz.

A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz.

Közölte: a jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy társaság menetrend szerinti dunakanyari körjáratain használható a jegy.

Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább