A kézműves sörfőzdében jártunk Fóton

by Karakai Ildikó

A Fóti Kézműves Sörfőzde termékeit az egész országban ismerik.  Gyenge Zsolt, aki a lányával közösen tulajdonosa a cégnek, azt mondja: jobban örülne, ha a teljes termelést a városban tudná eladni.

Természetesen ez lehetetlen, hisz a multik itt is nagyon erősek. Így szállítanak más városokba, főleg Budapestre, de Szegedre, Pécsre, Egerbe és Miskolcra is.

A karantén idején házhoz is szállítottak: volt, hogy negyven címre is egy nap. Az üzemben évente 2-3000 hektoliter sört gyártanak: 15 fajtát, a 4,5 %-ostól 12 %-osig , palackos kiszerelésben, csakúgy, mint csapolt sörnek.

A Sörfőzde számára nagyon fontosak a fesztiválok. Évente négy nagyobb (Művészetek Völgye, Magyar Ízek utcája, kolozsvári és temesvári magyar napok) és 10 kisebb ilyen rendezvényen vesznek részt. Miután ezek idén elmaradtak, így májustól a főzde udvarán nagyjából 3 hetente többnapos helyi fesztiválokat rendeznek.

A járványhelyzet miatt a városban sajnos idén nincsenek nagyobb kulturális programok, így a tulajdonosok szerint valóban szükség van ezekre a rendezvényekre. Legfeljebb 150 ember fér be az udvarba, ez bőven a megengedett méret alatti létszám. A program is vonzó. Legközelebb augusztus 20-23 lesznek Nyitott Főzde Napok, koncertekkel (többek közt Takáts Tamás, a Hot Jazz Band is fellép), főzdelátogatással, sörszakmai programokkal, sőt a tervek szerint gyerekműsorokkal és talán veterán autók találkozójával.

Ön milyen sört szeret?

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább