Három idegenbeli döntetlen a fóti futballcsapatok hétvégi mérlege

by ktgy

A Fót SE Püspökhatvanban játszott, 4-4 es döntetlent ért el a Püspökhatvani SE ellen. A csapat jelenleg az 5. a III. osztályú felnőtt bajnokság Keleti csoportjában.

Serdült Tamás, a Fót SE edzője így véleményezte a játékot:

“Tudtuk, mit fognak játszani, meg is beszéltük, ennek ellenére kétgólos hátrányból kellett felállni. A srácok ki is egyenlítettek már az első félidőben, majd a fordulást követően meg is fordítottuk a mérkőzést. Ezek után helyzeteket hagytunk ki, a hazai csapat pedig továbbra, is ahogyan a mérkőzésen az elejétől fogva, rugdosták a labdát állandóan előre. Sajnos egy felelőtlen szabálytalanságot követtünk el, így jogos 11-est rúghattak. 3-3. Továbbra is mi domináltunk, aminek eredményeként egy szépségdíjas gól szereztünk a 87. percben. Na és itt jön a kabaré része, a főszereplő játékvezető úr a kezdőkörből ítélt újabb 11-est – 30 méterre az esettől. Aki ismer, tudja, hogy sosem szoktam ‘játékvezetőzni’,  de ez már nagyon sok volt. Nem beszélve arról, hogy a második félidőben 60 szabálytalanságot ítélt meg a javukra, nekünk meg egyet a 94. percben. Ezeken felül pedig ha berúgjuk a helyzeteinket, akkor még dolgozhatott volna, hogyan adjon még lehetőséget az ellenfelünk részére. Hajrá FÓT SE!”

A Fót SE II. 1-1-es döntetlent játszott Dunakeszin a VS Dunakeszi II. ellen a IV. osztályú felnőtt bajnokság Északnyugati csoportjában. A bajnokságban a negyedik helyen áll a Fót SE II.

A csapat edzője, Mikulka Gyula így értékelte a mérkőzést:

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább