Gyermeknap szép időben változatos programokkal

by ktgy
A gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. A gyermeknap megünneplése Törökországból ered. Az ünnepet először itt tartották meg 1920. április 23-án. Magyarországon a gyerekek ünnepét 1931-ben tartották meg először, igaz, akkor még gyermekhétnek hívták, egy egész hétig tartott.
1954-ben tett javaslatot az ENSZ közgyűlése az Egyetemes Gyermeknapra, melynek célja, a világ gyermekeinek testvériségéről történő megemlékezés, a kölcsönös megértés és a gyermekek jólétéért folytatott szakadatlan küzdelem. Ekkor javasolták a kormányoknak azt is, hogy jelöljék ki az országuk számára leginkább megfelelő dátumot a kicsik köszöntésére. Magyarországon május utolsó vasárnapján ünneplik a gyermeknapot.

A reggeli futásban elfáradt gyerekcsapatot késő délutánig tartó programokkal várták a szervezők.

Természetesen volt a kedvenc, az állatsimogató.

Voltak különböző ügyességi játékok,

a színpadon is folyamatosan követték egymást a műsorszámok.

Nagyon szeretik a gyerekek az ugrálóvárakat

és a mesefigurákat.

A nagyszínpadon sokan felléptek a nap folyamán, így többek közt láthattunk táncbemutatókat a Láng Sport Egyesület, a Kreadance és a Fót SE modern tánc szakosztályának ifjú táncosaitól, egy látványos bemutatót a Fót SE ritmikus gimnasztika szakosztályának gyerekeitől és egy harcművészeti bemutatót a Fekete Farkasok kempo Dojo harcosaitól.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább