A főzőverseny minden évben népszerű közösségi programja a gyereknapoknak. Baráti társaságok, munkahelyi csoportok főznek ilyenkor közösen, ami a szép időben valóban kellemes elfoglaltság.
A csapatok közt a Fót SE hét társasággal indult, és többek közt olyan finomságokat főztek, mint a csülökpörkölt, a chilis bab, a padlizsános lecsó, a marhapörkölt galuskával.
A Kettle Bell csapat a bárányát a nyárson rozmaringgal töltötte meg és fokhagymás sóval pácolták, majd öt órán keresztül sütötték. Köretnek fóliában sütöttek krumplit és káposztasalátát készítettek.
A Busszabo (Bus Péter, Szabó Tamás) csapat olaszos csirkepaprikást főzött olívabogyóval, sűrített paradicsommal, füstölt szalonnával.
Dr. Vass György polgármester többek közt a lángost sütő Apponyi Franciska Egyesített Óvoda és Bölcsőde csapatát látogatta meg.
Széles Csaba kamado grillben egy hónapon át érlelt angus marha rib-eye steaket sütött. Az egy hónapig érlelt amerikai húsban összeérnek a rostok és nedvességet veszít ez idő alatt. Nagyon intenzív ízű, a marha legfinomabb, legnemesebb része. Ahogy a séf úr elmondta, az Amerikában megszokott SPG (salt, pepper, garlic – só, bors, fokhagyma) fűszerezésen kívül ő használ néhány más fűszert, de csak minimális mennyiségben, hagyja, hogy a hús íze domináljon.