Fóton is üzennek pünkösdkor a kerítésen

by fnora
Pünkösd alkalmából újra megjelentek az Evangélikus Gyülekezet templomának kerítésén az üzenetek.
“A pandémia alatt találtuk ki, de mivel a híveink és a városlakók is megszerették, úgy tervezzük, folytatjuk a hagyományt”- kezdte a kerítésüzenetekről szóló beszélgetésünket Cserhátiné Szabó Izabella, a Fóti Evangélikus Gyülekezet lelkésze.
Húsvétkor, adventkor, a nagyböjt idején és a házasság hetében is tettek ki üzeneteket és úgy tervezik, hogy a járványhelyzet után is folytatják. Örülnek, ha van egy kis nyüzsgés a templom körül. Az üzenetek között vannak versek, áldások, idézetek a Bibliából. Alkalmanként közel 150 darabot tesznek ki (mindig pótolva az elvitteket), mely mind el is fogy.
Kihasználva a lehetőséget, benéztünk a templomba is, ahol már kint voltak a virágok a vasárnapi istentiszteletre és a konfirmációs ünnepre. A feldíszítést a konfirmáló gyerekek anyukáival közösen végezték, ekkor zártak le minden második sort is a pandémia miatti előírások miatt.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább