Fóton is megemlékeztek a doni hősökről

by fnora
2022 elején 22. alkalommal indult útjára a Doni Hősök Emléktúra, amit a Magyar Honvéd Tüzér Egyesület szervez, együttműködve a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) hagyományőrző tagozatával. Januárban ismételten egyénileg, illetve csoportokban menetelnek a 79 évvel ezelőtti eseményekre a résztvevők.
Az emléktúra részeként Fóton is megemlékeztek a doni hősökről január 15-én, délelőtt 11 órákor, a Somlyónál. A helyszínen összegyűlteket hadtörténész várta, akivel felidézték a kezdeteket: 22 évvel ezelőtt négy barát indította útjára az emléktúrát, azzal a céllal, hogy az akkor még nagy számban élő doni hősök előtt tisztelegjenek. A túra sikeres volt, azóta nemzetközivé vált. Több, mint 100 fő részvételével zajlottak a következő események, így szükség volt rá, hogy kisebb menetszázadokra osszák a csapatot. A fóti eseményen részt vett Dr. Vass György polgármester is, aki szintén megemlékezett a doni hősökről és köszöntötte a túra résztvevőit.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább