A VMH a kultúra hetével emlékezik meg a Himnusz születéséről

by franciska

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz átiratát.  A Vörösmarty Művelődési Ház egész hetes programsorozattal  készül  a magyar kultúra napjára. 

A  magyar kultúra napjáról való megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront  Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot. Azóta rendre évente ünneplik meg ezt a napot. Az emléknapon a magyarság szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket szerveznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak.

Városunkban, a Vörösmarty Művelődési Ház egy egész hetes programsorozatot szervez a zene jegyében. Népi hangszerbemutatóval, a Fóti Zeneiskola koncertjével, népdaléneklő versennyel, ökohangszer-bemutatóval, bábos mesekoncerttel, a Napfonat zenekar koncertjével várják a szervezők a gyerekeket és a felnőtteket. Az előadások, bemutatók, koncertek megtekintése ingyenes, regisztrációs jegyhez kötött. A regisztrációs jegyek átvehetők a művelődési ház irodájában, nyitvatartási időben.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább