Ezt kínálja a fiataloknak az új ifjúsági ház a Somlyó-tónál

by franciska

Az ifjúsági ház névadója Kund Pál Lajos, aki 1896-ban vásárolta meg a mai Kisalag területét, melyet Kundházának neveztek el és a mai Fótújfalu állomásig nyúlt. Kund Pál sokat tett Fót kultúrájáért, utca is viseli emlékét a városban. Róla nevezték el a Somlyó-tónál lévő ifjúsági házat is, ahol június 18-án már programozhatnak a fiatalok. A létesítményt a Fóti Közszolgáltató Kft. tartja fenn, ennek munkatársát, Bérciné Berke Szilviát kérdeztük.  

Mikortól használhatják a fóti fiatalok az ifjúsági házat?

Egy-két alkalommal használtuk már, például gyereknapon, de a rendszeres használatbavételét most kaptuk meg a napokban, a jövő héttől indul a hivatalos nyitva tartása.

Milyen néven fog működni?

Kund Grund a neve, amivel Kund Pálra emlékezünk.  A házba olyan szabadidős eszközöket, pihenőbútorokat tettünk, amelyeket a fiatalok szívesen használnak.  Biliárdasztal, dartstábla, társasjátékok, projektor és kivetítő várja őket, hogy tartalmasan eltölthessék a szabadidejüket. A tó körüli felújítás eredményeként már a pingpongasztalt és a kültéri sakkasztalokat is használhatják a jövő héttől.

Hogyan fog működni a ház?

Most alakítjuk ki a működési szabályzatot, amit mind a szülőkkel, mind a diákokkal egyeztetünk. Június 18-án tartunk egy szülői értekezletet, hogy a működéssel kapcsolatos paramétereket a szülőkkel együtt kitaláljuk. A fiatalokkal is szeretnénk megvitatni mindezt, hiszen ők fogják használni.  Azok, akik az ifjúsági ház tagsági körébe belépnek,  bármikor használhatják az épületet felügyelet nélkül, akkor is, amikor nincs nyitva. Előreláthatólag délután 3-tól este 10-ig lesz nyitva, szerdától vasárnapig. Ilyenkor természetesen azok is használhatják a ház szolgáltatásait, akik nem tagok. Nyáron a szabadban tartjuk itt a tónál a filmklubot, viszont ősszel és télen ezt  a házban szeretnénk folytatni.

Milyen korosztályra számítanak leginkább?

A 12+ korosztályra gondoltunk, de azt hiszem, a fiatal felnőttek is meg fognak fordulni nálunk. A ház a Kft-hez tartozik, de elsősorban a tógazda felügyeli. A kezdeti időszakban szülői segítséget is szeretnénk igénybe venni, amíg megszokják a diákok a szabályokat.

Hol tudnak érdeklődni a fiatalok a ház használatáról?

Van egy Kund-Grund Facebook-csoportunk, ahol csatlakozhatnak hozzánk az érdeklődők, és ahol folyamatosan megosztjuk az információkat az ifjúsági házzal kapcsolatban. Természetesen engem is elérnek telefonon, a 70-332311-es számon. Június 18-án, a Tó-Party-n szeretettel várjuk a fiatalokat!

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább