Ezért vigyázzon, amikor a 2-esen vezet

by Ujvári

A 2-es a legveszélyesebb főút Magyarországon. Statisztikai adatok szerint az egy km-re jutó balesetek száma itt a legmagasabb. Csak az autópályákon – M1 és MO – lévő balesetek száma előzi meg ezt a sajnálatos eredményt. 

Évről évre egyre több a balesetek száma a magyar utakon, köszönhetően a megnövekedett járműforgalomnak és a sokszor türelmetlen, vagy éppen tapasztalatlan sofőröknek.

Fontos, hogy mindig körültekintően vezessünk, hiszen legtöbbször nem egyszerűen a gyorshajtás a balesetek okozója. A Vezess.hu portálon olvasható adatok szerint a tavalyi évben a balesetek mindössze 0,7%-a tudható be a sebességhatárok megszegésének. A balesetek több, mint negyedét, pontosan a 27,8%-át az okozta, hogy a sofőrök nem az útviszonyoknak, a forgalomnak és az időjárásnak megfelelő sebességgel közlekedtek. Ezt követi 25,5%-al az irányváltoztatás, haladás és bekanyarodás szabályainak megszegése, illetve az elsőbbség meg nem adása.

Ezekből a statisztikai adatokból láthatjuk, hogy a legtöbb baleset odafigyeléssel és a szabályok betartásával elkerülhető lett volna.

Vigyázzanak egymásra a 2-esen!

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább