Ezeket az intézkedéseket hozták a járvány megfékezése érdekében

by Ujvári

Hosszú idő után az önkormányzati hivatalban fogadta stábunkat dr. Vass György polgármester, aki tájékoztatott minket arról, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben milyen intézkedéseket tettek a városban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Több mint egy éve tart ez a rendkívüli, nehéz pandémiás időszak. Már az első hullám kezdetén összehívtuk azokat a vezetőket, akikre komoly feladatok hárultak és hárulnak ezzel kapcsolatban. Tulajdonképpen egy kis operatív törzset alakítottunk és elhatároztuk, hogy 25 millió forintot teszünk félre, hogy minél kevesebb veszteséggel éljük túl a járványt. Konkrét tevékenységeink közé tartozott, hogy a munkatársainkat és az intézmények dolgozóit is rendszeres mintavétellel, szűréssel ellenőriztük, hogy fennáll-e fertőzésveszély az esetükben. Sajnos többen elkapták a vírust. Azokban a helyiségekben, ahol a dolgozóinknak pozitív lett a COVID-tesztje, ott fertőtlenítettünk és hazaküldtük őket. Amikor a kormányzat elrendelte a köztisztviselőknek az otthoni munkavégzést, akkor ezt elrendeltük. A hivatalban betartottuk a távolságtartást, a maszkviselést. Ügyeltünk arra, hogy minden területen egy ember végezze a munkát a hivatalban. Az ügyfélfogadás a biztonsági szabályok betartásával folyamatosan üzemel, az anyakönyvi részlegünk is, hiszen az élet nem állhat meg, végezni kell a feladatokat. Azt hiszem, hogy rendkívül körültekintően jártunk el. Kiértékeltük a tapasztalatainkat is. A közterületek fertőtlenítésére is hangsúlyt fektettünk. Az iskolák, óvodák, bölcsődék környékén, a buszmegállók és a piac területén a Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltói és a Fóti Közszolgáltató Nonprofit Kft. munkatársai vettek részt.

Megkerestük azokat a lehetőségeket, hogy a bajba jutottaknak folyamatosan segítséget adtunk az ebédellátás, a bevásárlás, a postai ügyintézés és a gyógyszerkiváltás kapcsán, amelyben önkéntesek is segítették a munkánkat. Mozgósítottuk az óvodák, bölcsődék azon dolgozóit, akik az intézmények bezárása miatt más területen is tudtak segíteni. Maszkokat vittünk sok helyre, hogy biztonságban érezzék magukat az intézmények dolgozói. A mezőőrök hordták ki a város távolabbi részébe az ebédet. Örömmel vettük azokat a köszöneteket, melyeket a lakosság részéről eljuttattak hozzánk. Elsődleges szempont, hogy minél kevesebb veszteséggel éljük túl a járványt.

Kiemelten szeretném megköszönni a lakosság fegyelmezett hozzáállását, magaviseletét, mert az a tapasztalatunk, hogy mindenki betartotta a korlátozásokat, az előírt szabályokat. Közös érdekünk, hogy megfékezzük a pandémiát, ezért hangsúlyozottan arra kérünk fel mindenkit, hogy mielőbb jelentkezzenek a COVID elleni oltásra, hogy visszakapjuk a megszokott életünket – közölte portálunkkal dr. Vass György polgármester.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább