Cselőteiné Závodszky Katalin kapta az Év közalkalmazottja díjat

by Ujvári

Az Év közalkalmazottja díjat 2021-ben Cselőteiné Závodszky Katalin kapta, vele beszélgettünk.

“Negyven évi munka van mögöttem Fótért, mert én itt kezdtem el dolgozni 1981-ben” – kezdte Katalin a beszélgetést. Akkoriban itt csak hegedű- és zongoraoktatás volt, és néhány fúvós, Dunakeszi kihelyezett tagozataként. Ekkor kezdték szervezni a helyi zeneiskolát, ami nehezen ment, végül csak a ’89-es változások után nyílt rá lehetőség. Kollégájával, Horváth Istvánnal összefogtak, és beadtak egy javaslatot az alapítására.

Csináltak egy igényfelmérést, százötven pozitív visszajelzés jött, és 1990 szeptemberében valóban megalakult az iskola öt tanárral. Az intézmény vezetésével Horváth Istvánt bízták meg, Katalin lett a helyettese. Ebben az időszakban sokat jártak ki általános iskolákba toborozni, bemutatni a hangszereket. A zeneiskola egyre népszerűbb lett, és az általános iskolák is igényelték, hogy kapcsolódjanak be a munkájukba, meghívták őket műsorokba szerepelni. Ahogy nőtt a tanulók létszáma, kezdtek alakulni a zenekarok, először a fúvósok, később a vonósok.

A jelenlegi pandémiás helyzet miatt nagyon hiányoznak az élő fellépések. Részt szoktak venni a városi és iskolai ünnepségeken, fel szoktak lépni a művelődési házban. Az oktatás jelenleg online folyik, szakadozottan. A gyerekek nem szeretik, mert nincs jó minőségű hangfelvétel, a tanár nem tud nekik segíteni a Messengeren.

Katalin 2009-től, Horváth István nyugdíjba vonulása után, tizenegy éven át volt az iskola igazgatója. Jelenleg vonós, fúvós, gitár és zongora (ebből vannak a legtöbben, öt zongoratanáruk van fejenként húsz gyerekkel) tanszakuk van, közel négyszáz gyerekkel. Az órák a zeneiskolán kívül az általános iskolákban is folynak, mivel nincs elég helyiségük. Tanulóik nagy része általános iskolás, bár kedvezményes áron a gimnázium végéig lehet tanulni, körülbelül 9 000 forintért fél évente, a gyerekek tanulását így támogatja az állam.

A középiskolás korosztályból kevesebben vannak, mivel nagy részük Budapesten tanul, ott jár zeneiskolába is.

Fóton született a nagyapja, dr. Závodszky Elek, ő volt az első körzeti orvos. Egy pályázat útján került ide, a grófi család alkalmazásába még 1928-ban. Nemcsak az egészségügyet szervezte meg, hanem később a kulturális életbe is igyekezett belefolyni. Dalkört szervezett, sőt helyi amatőrökből operett-előadást is rendezett. 1966-ban az ő hatására alakult a zenetagozat, ami először a váci, majd a dunakeszi iskola kihelyezett részeként működött.

Katalinnak három lánya van, mind tanultak zenét, kettő most is zenével kapcsolatos munkát végez. A várossal és annak vezetőivel jó a kapcsolata, közösen tervezgetik, hogy egyszer legyen a városnak egy új zeneiskolája.

Képek: Konkoly-Thege György

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább