Ez még csak a kezdet – július 30-án nemzetközi modellhajóverseny lesz a Somlyó tavon

by Szandra

A gyönyörű időben szép számú érdeklődő jött el a hajókat megnézni a vízen, illetve a parton. Az esemény megálmodója és szervezője a város polgármestere, dr. Vass György, vele beszélgettünk.

Dr. Vass György elárulta nekünk,  hogy a gyomaendrődi Székely Mihály Modellező és Sportklub tartotta a programot.
Felvettem velük a kapcsolatot, és ennek eredménye a mai bemutató, és a hónap végére tervezett verseny. Ezen Ausztriából, Romániából, Szlovákiából és hazánkból lesznek résztvevők – négy országból előreláthatóan 70-80-an indulnak különböző kategóriákban.
Ebből csinálunk egy Somlyó vándorkupát, melyet minden évben megrendezünk majd. Nem akarom elkiabálni, de azt mondták, itt komoly Európa-bajnoki futamokat is lehet rendezni, hiszen adott a tó, a víz körüli szilárd burkolat, adott a gyönyörű árnyékos rész, a kiszolgáló helység, minden. Ez a célom, ezzel is öregbíteni a város hírnevét, és mint látszik, ma is nagyon sok felnőtt és gyerek élvezi a modellhajókat.
Szujó Zoltán, a gyomaendrődi csapat vezetője elmondta, hogy amint felmerült a lehetőség a bemutatóra és arra, hogy itt nemzetközi versenyt rendezzenek, azonnal kijött megnézni a tavat és környékét. “A polgármester úr körbevezetett, és azt gondoltam, hogy ‘le vagyok nyűgözve’.”
Úgy néz ki, mindent össze tudunk hozni július 30-ig, amiért köszönet a városnak és a polgármester úrnak. Mi ezt a mai összejövetelt meghirdettük, így rajtunk kívül más modellező egyesületek is itt vannak.

Lehet majd fürdeni a tóban?

Nehéz, bár én legszívesebben strandot csinálnék ezen a részen. Az a baj, hogy el van iszaposodva, és nem tudjuk, hogy az iszapban mi van. Meg kéne hozzá teremteni a feltételeket és kellene egy alapos kotrás is. Persze kéne úszómester, öltöző, zuhany. Most ilyenbe beleugrani nagyon nagy felelőtlenség lenne, de hosszabb távon vannak ilyen terveink. Ennél jobb adottságokat és szebb környezetet én nem tudok elképzelni. Van benne ráció, de ez nem mentesít minket attól, hogy kell egy uszodát építeni, meg egy tanuszodát – azon vagyunk.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább