21 meccs, 100 gól, jó hangulat – ez volt a 8. Fót Cup

by Szandra

A nemrég felavatott műfüves pályán egy visszamondás miatt hét csapattal játszották le a bajnokságot. A szép időben megtartott jó hangulatú mérkőzések után a szervezővel, a Fót Se I. edzőjével, Serdült Tamással beszélgettünk.

A hetedik volt a 16 csapatos, most szerényebb a mezőny létszáma, aminek az oka a nyaralások és egy tegnapi lemondás.
Emiatt át kellett szerveznem az egészet minibajnoksággá, mindenki játszott mindenkivel – kezdte a beszélgetést Tamás. Az első helyezett a Nem Pestiek csapata lett, a második a Vizipipa, a harmadik pedig a Csapatnév lett. A gólkirály 10 góllal Csakmag Martin , a legjobb mezőnyjátékos Puskás Patrik, míg a legjobb kapus Nagy János Zoltán lett.
A szokott színvonalat hoztuk most is, és ismét megmozgattunk 100 embert, ez nagyon fontos. Láttunk jó megoldásokat, szép gólokat és tervezzük a 9.-et talán augusztus 20-ra, fejezte be a beszélgetést Serdült Tamás.
Megkérdeztük a nyerteseket, hogy találták ki ezt a nevet a csapatnak.

A Nem Pestiek név még középiskolában, egy rapformációnak volt a neve, amit egy fóti és egy csömöri srác alapított. Később “mindenféle eseményen” továbbvittük ezt a nevet, mert sokan vidéken laknak, bár elárulom, nem vagyunk teljesen hűek a nevünkhöz, mert már sokan beköltöztek Pestre.

Milyen gyakran vannak edzések?
Havonta egyszer, “örömjáték” gyakrabban, például amikor torna van, arra mindig elmegyünk.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább