Készül a helyi vállalkozásokat bemutató információs füzet

by Szandra

Lámpatestek, kábelek, szerelvények, szerszámok – villamossági termékekért sem kell elhagynunk a
Fót táblát!

A ZárlatVill Kft. szaküzlete közel 10 éve alakult, tulajdonosai jelentős villamosanyag-kereskedelmi gyakorlattal rendelkeznek. Kiemelten fontosnak tartják a kedvező árú, ám magas minőségű termékek biztosítását, és a vevőkkel való pozitív kapcsolat kialakítását, illetve fenntartását.

A cég is megtalálható lesz majd abban a helyi információs füzetben, amelyet a Városunkért Alapítvány Fót készít a fótiak számára. A kiadványhoz továbbra is várják a helyi vállalkozások jelentkezését július 12-ig a varosunkertalap@gmail.com címen. A füzet várhatóan július közepéig készül el.

Ha legközelebb barkácsolni akarunk vagy éppen cukrászdát keresünk, a füzet segít majd abban, hova forduljunk. A helyi közösségek ereje egyre inkább felértékelődik mindennapjainkban. Az információs füzet célja, hogy erősítse a helyi gazdaságot, az összefogást városunkban” – tájékoztat Tóth Krisztián, a szervezet alapítója.

A helyi cégek és szolgáltatások népszerűsítésére az alapítvány online sorozatot is indított, melynek keretében a közösségi médiában is igyekszik röviden bemutatni a kiadványban szereplő vállalkozásokat. Több információ a Városunkért Alapítvány Fót Facebook-oldalán található:

Főkép: a Városunkért Alapítvány Fót Facebook-oldaláról

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább