Erre figyeljen, ha a dunakeszi SZTK környékén közlekedik!

by fnora

A dunakeszi SZTK mellett két helyen is átalakul a közlekedés. A Fő út – Dr. Cseresznyés Ernő utca sarkán plusz kanyarodó sávval enyhítenek a torlódáson, ez a szakasz gyakorlatilag készen van, az utolsó simítások történnek a napokban. A Szent István utca – Dr. Cseresznyés Ernő utca kereszteződésben a szakemberek javaslatára körforgalmat alakítanak ki, ezzel egy elavult forgalmi rendet tudhat majd maga mögött a város. Összeszedtük, mikre kell figyelni, ha arra közlekedik.

Az egyelőre továbbra sem változik, hogy a Fő útról és a Fő útra nem lehet kanyarodni, hiszen a munkálatok most a Dr. Cseresznyés Ernő utcában folytatódnak. Szabó József, a körzet önkormányzati képviselője lapunkat arról tájékoztatta, hogy a felfestések miatt a busz továbbra is az ideiglenes buszmegállóban áll még meg – írja a Dunakeszi Post.

“A kivitelező megkezdte az SZTK mellett a körforgalom kialakítását. Jelenleg a táblázások, kitűzések, karózások munkafolyamata zajlik. Fontos, hogy az SZTK parkolójába továbbra is be lehet hajtani, a kihajtás viszont csak a Winkler Sportüzlet mellett lehetséges majd – tolmácsolta a kivitelező álláspontját a képviselő.

Így alakul az SZTK parkolójának be- és kihajtása

“A Kis utcával kapcsolatban több lakossági megkeresés érkezett felém, ezért a kivitelezőt személyesen kértem a kedd reggeli egyeztetésen, hogy egyelőre ne tegyék zsákutcává az utat. Szerencsére sikerült megoldást találnunk. Így tehát a jelenlegi szakaszban továbbra is a megszokott közlekedés biztosított a Kis utcában. A kivitelező azt ígérte, csakis az aszfaltterítésnél lévő napokban lesz majd korlátozva a behajtás. Erről később még adunk közre tájékoztatást” – nyilatkozta Szabó József.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább