Dr. Vass György évértékelő és újévi köszöntő sorai

by franciska

Fót polgármestere, dr. Vass György  a következő sorokkal búcsúzik a nem szokványos, nehézségekkel terhelt 2020-as évtől és egy bizakodóbb, reményteljesebb új évet kíván minden fóti lakosnak. 

Kedves Fótiak! Őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket a 2020. év utolsó napján, a 2021-es év küszöbén!

Ezúton is szeretném megköszönni a támogatásukat, bizalmukat. Az önkormányzat és a város vezetése továbbra is azon fog dolgozni, hogy ez a város végre méltó otthona legyen az itt élőknek. Számos fejlesztés van jelenleg is folyamatban, és nagyon sok tervünk van még, mint pl. a munkahelyek teremtése, a befektetések ösztönzése, és az infrastrukturális korszerűsítéseket is folytatjuk. Bizakodóan tekintünk előre, mert meggyőződésünk, hogy Önökkel együtt, a városunkért felelős közösségben, egymást erősítve építkezünk tovább.

 Tisztelt Lakótársaim!

Úgy gondolom, hogy Fót fejlődése az elmúlt évben – a veszélyhelyzet miatt beszűkült lehetőségek ellenére – beindult.

A bajban egy erős közösséggé vált városunk, ami az összefogás eredménye, azé az összefogásé, amely munkánkat más területeken is jellemzi.

Összességében elmondhatjuk: Fót 2020-ban lépett előre a fejlesztések, beruházások területén, élhetőbb lett és ezzel olyan alapot teremtettünk, amely lehetőség a további fejlődésre.

Megtapasztaltuk mindannyian, hogy legfontosabb kincseink a szeretteink, az egészségünk! Elvesztésük, vagy csak ha az elvesztésüknek a lehetősége beárnyékolja mindennapjainkat, mindent felülír.

Közösségünk megmutatta, hogy összefogva erősebben védhetjük a számunkra legfontosabbakat!

A most kezdődő év egy új lehetőség, amely megadatott nekünk, hogy boldogabbá tehessük a saját, a családunk és közösségünk életét. Továbbra is számítunk minden városlakó véleményére, segítő javaslatára, munkájára. Hiszen csak és kizárólag együtt lehetünk sikeresek, közösen építhetjük Fót városát!

Ehhez kívánok sok erőt és egészséget, sok szeretetet és nyugalmat, élményt és jókedvet az idei esztendőre. Kívánom, hogy mindannyian találják meg azokat a célokat, amelyek elérése örömöt jelent Önmaguk, családjuk és környezetük számára.

Boldog új évet Fót!

 

Dr. Vass György

polgármester

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább