Döntetlent játszott a Fót a Hévízgyörk ellen

by Karakai Ildikó

Kellemetlen, szeles időben játszották le a IV. osztályú felnőtt bajnokság Közép-csoportjának Fót SE II. – Petőfi DSE Hévízgyörk mérkőzését. Az alsóházi rájátszásban a második fordulóját tartották meg vasárnap.

A meccs előtt  Ivanovics Károly, a vendégcsapat edzője – aki a nyolcvanas évek végén a Fót játékosa is volt – azt mondta:  igazából két egyforma képességű csapat találkozik, esélyesebbek a hazaiak, de ők sem adják fel.

Ivanovics Károly

“A nagy szél miatt földön szeretnénk játszani” – fűzte hozzá.

Balogh Béla

A hazaiak edzője, Balogh Béla a játék előtt arról beszélt, hogy a rájátszás első fordulójában nyertek és persze most is a győzelem a cél. A jobbszélsőjük az oltása után belázasodott, így most nem játszik – tette hozzá.

A mérkőzés után Szkala Sándor, a fótiak technikai vezetője értékelte a látottakat: ” Végig mi irányítottuk a játékot, de az első félidőben sajnos két egyéni hibából hátrányba kerültünk. Dicséret illeti a csapatot, mert a 2. félidőben nem adta fel, kiegyenlítettünk. A győztes gólt többször is megszerezhettük volna, de az ellenfél kapusa szinte mindent hárított, így maradt a döntetlen.” A hazaiak két gólját Farkas Krisztián lőtte.

Fót SE II.

Fót SE II. – Petőfi DSE Hévízgyörk 2:2 (0:2)

Petőfi DSE Hévízgyörk

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább