Segítséget ígér a holnaptól bezáróknak a miniszterelnök

by Karakai Ildikó

“Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán a hétfőtől hatályba lépő korlátozások érintettjeinek üzenve.

A kormányfő a Vakcinainfó Extra – 3. rész című videóbejegyzésben úgy fogalmazott, a következő két hét valóban nehéz lesz, hiszen az eddig nyitva tartó üzletek közül többet be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak.

“Akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!” – jelentette ki.

Orbán Viktor aláhúzta, 50 százalékos bértámogatást adnak a most leállított szolgáltatásokban dolgozóknak, például fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak.

A kormány emellett egész márciusra eltörölte a munkáltatói járulékot a szóban forgó szektorokban, az állami vagy önkormányzati ingatlanok márciusi bérleti díját pedig nem kell megfizetniük a szigorítással érintett vállalkozásoknak – fejtette ki.

A miniszterelnök bejelentette, az általányadózóknak, vagyis a katásoknak és kivásoknak “természetesen március hónapra elengedjük az adójukat”.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább