Azonosították a sportkocsi sofőrjét

by fnora

Először nem tulajdonított jelentőséget a szerinte mindennapos szituációnak, később szánta-bánta a közúti veszélyeztetést.

A gyanú és egy fedélzeti kamera tanúsága szerint egy Audi Quattro vezetője 2020. május 27-én kora reggel az M0 autóúton közlekedve indokolatlan fékezésre és irányváltoztatásra kényszerített egy vele azonos irányba közlekedő járművet. A sportkocsi sofőrjét a rendőrök a bűncselekmény tudomásukra jutását követően rövid idő alatt azonosították, a 43 éves B. Zoltán kihallgatásán azt mondta, a másik járművet lassúsága miatt jobbról megelőzte, mire annak vezetője dudálással és villogással adott hangot nemtetszésének. Ezt ő nem hagyta válasz nélkül, belassított, kihúzódott és mivel a mutogatás nem maradt abba, az esetleges problémát B. Zoltán megállást követően személyesen akarta tisztázni. Ezért akart visszasorolni a jármű elé, miközben egy játék-igazolványt lengetett ki az ablakon, a manőver közben nem sokon múlt összeütközésük. Végül a verbális csata elmaradt, mindketten folytatták útjukat.

Előállításakor B. Zoltán ugyan emlékezett a történtekre, ám nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, hisz szerinte ez egy mindennapos szituáció volt. Kihallgatásakor elismerte tettét és sajnálkozását fejezte ki, ugyanakkor hozzátette, a másik sofőr provokálta. B. Zoltán ellen a további eljárást közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a Dunakeszi Rendőrkapitányság – írja a police.hu.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább