Az utolsó percben lőtt góllal kapott ki a Fót SE. II. a Veresegyháztól

by fnora
A mérkőzés előtt Balogh Béla, a hazaiak edzője bizakodó volt, meglepetést remélt. Elmondta: tudja, hogy a Veresegyház erősített. Ők is szereztek új játékosokat, akik hamarosan már játszanak is . Ketten közülük Pestről jönnek és egy másik játékos a környékről érkezik.
A szép időben harcos mérkőzést játszottak a csapatok, és valóban nem sokon múlt, hogy döntetlen legyen a végeredmény a tabellán 3. helyen álló vendégek ellen. A Veresegyház játékos edzője , Oroszi Benjamin a meccs után elmondta:
“Rengeteg hibával játszottunk. Ehhez hozzátartozott, hogy sok volt a hiányzónk. Vannak sérültjeink, de ez nem kifogás, sokkal szervezettebben kellett volna játszanunk. Kapkodtunk az első félidőben, a másodikban feljavult a játékunk, ennek ellenére kaptunk/rúgtunk egy öngólt – ha jól láttam, lepattant rólunk. A végén hál’ istennek szerencsénk volt és tudtunk egy győztes gólt szerezni” – mondta az edző.
Balogh Béla nem volt túl jókedvű a mérkőzés végén:
“Kétszer sikerült ugyanabba a hibába beleesnünk, ősszel és most is, hogy az utolsó percben lőtt góllal kaptunk ki – arra utalt az edző, hogy az őszi meccsen, melyet 5:4 -re nyert a Veresegyház, és szintén az utolsó percekig döntetlen volt az eredmény – és sajnos nem tudtunk átbilleni a másik oldalra egyelőre úgy látszik. Jó ,mérkőzés volt, dicséret a srácoknak”.
A hazaiak gólját (ami úgy látszik, mégsem volt öngól) Bohus Richárd Ádám lőtte, a vendégekét Baranyai Krisztián és Egervári Gábor.
A Fót SE I. nem játszott ezen a hétvégén, a Kisalag súlyos vereséget szenvedett hazai pályán, 0:4 lett a Szadai SE elleni meccs végeredménye.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább