A United Illusions, amely Európa egyik legnagyobb virtuális filmstúdiója, Fóton nyitotta meg kapuit. Szerkesztőségünknek lehetősége volt ellátogatni a legmodernebb LED-technológiával borított falak közé és megcsodálni az innovatív technológiákat, amik új…
Szerző
bcsenge
-
-
A kiemelkedő 2023. évi eredményt is csaknem 11%-kal megfejelve minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre 2024-ben. Az általuk eltöltött vendégéjszakák is közel 6%-kal bővültek, több…
-
A január 9-11. között megrendezésre kerülő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás Magyarország legnagyobb oktatási vására, amely évről évre számos érdeklődőt vonz. A kiállítás célja, hogy az érettségizők, pályaválasztók és továbbtanulásra készülők…
-
Egyaránt éjfél után egy perccel születtek meg 2025-ben Magyarországon az első babák Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Miskolcon és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Nyíregyházán. A budapesti állami intézmények közül a DPC Szent Imre Kórházban 0…
-
A Fótinfó szerkesztősége sikerekben gazdag, boldog új évet kíván minden olvasójának. Köszönjük, hogy egész évben velünk tartottak!
-
Tudja, hogy hol a legveszélyesebb a szilveszter? Vagy hogy melyik városban tartják a világ legnagyobb szilveszteri buliját? Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró most a szilveszteri szokásokról…
-
Meghitt, boldog és békés karácsonyi ünnepeket!
-
Színes
Divatikonokkal, fenntarthatósági programokkal és minden eddiginél több nemzetközi együttműködéssel ünnepel a 15. BCEFW
by bcsengeMagyarország mellett további hat ország közel félszász feltörekvő és már ismert divattervezőjének őszi-téli kollekcióját vonultatja fel a 15. Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) 2025. február 10. és 16. között.…
-
A digitális világ új szintre lép, és a Digitális Állampolgárság Program keretein beül bárki részese lehet ennek az átalakulásnak! A Digitális Állampolgár alkalmazás elhozza a papírmentes, gyors és kényelmes ügyintézést,…