A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki dr. Cserhátiné Szabó Izabellát, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete püspökhelyettesét, a Fóti Evangélikus Egyházközség lelkészét. A díjat több évtizedes lelkészi, diakóniai szolgálata, az ifjúság körében végzett elkötelezett és sokoldalú tevékenysége elismeréseként vehette át március 14-én a Karmelita kolostor épületében. A díj
kapcsán kérdeztük a városunkban 29 éve szolgáló evangélikus lelkészt.
Mikor határozta el és milyen hatásra, hogy lelkész lesz?
Gyermekkorom óta meghatározta az életemet – a szüleim, a nagyszüleim révén – a gyülekezethez tartozás. Nagyon szép emlékeket őrzök a gyermekbibliakörökről. A Jézusról szóló történetek mélyen belém vésődtek. A lelkészi hivatás gondolata a gimnáziumi éveim második felében vetődött föl bennem. Kifejezetten a személyes
bibliaolvasás, az akkori hittanárom és sok lelkészgyermek-évfolyamtársammal való beszélgetés kapcsán érzékeltem a nagyon erős belső hívást. Egyházi iskolában, a Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztem. Akkoriban nagyon kevés ilyen intézmény volt az országban.
A közvetlen környezetében, a családjában is volt lelkész?
Az indulásom idején nem volt. De református édesapám az én evangélikus teológián való végzésem idején iratkozott be a református teológiára. Ma úgy mondanánk, hogy másoddiplomás képzésre. Ő néhány évvel később lett lelkipásztor, mint én. Az első férjem, aki nagyon korán meghalt, és az ő édesapja is evangélikus lelkészek
voltak.
Mi a legnagyobb kihívása ennek a hivatásnak?
Talán a kommunikációs sokszínűsége. Hiszen minden generációhoz, sokféle háttérből érkező emberhez volna jó megtalálni az utat, a szón, a hirdetett evangéliumon keresztül. Ma, amikor olyan sokféle csatornán érnek el minket az információk, hinni a puszta szó, Isten igéje erejében, nagy kihívás. És ha tudom is magamról, hogy Isten eszköze vagyok, és hiszem, hogy Isten kezében alkalmas is lehetek erre a hivatásra, a „munka oroszlánrészét” mégis Isten végzi el. Újra meg újra ott állok a titok előtt, hogy miként is lesz a bezártságból Isten felé megnyílt emberré valaki. Szóval lehetnek gyülekezetépítési stratégiáink, de a lélek mélyén történő változások nincsenek a mi kezünkben.
Milyen arányban vannak nők ezen a pályán? Nehezebb nőként végezni ezt a hivatást, vagy könnyebb?
Úgy tudom, hogy például Svédországban az evangélikus lelkészek több mint a fele nő. Itthon is megközelíti az evangélikus lelkészi hivatásban lévő nők létszáma a férfiakét. Ezt a tendenciát láthatjuk szinte az összes segítő hivatás területén: a tanári, az orvosi, az ápolói, a szociális szférában. A lelkészi pálya tradicionálisan – még mindig – férfias hivatásnak minősül. Évszázadok teltek el úgy, hogy csak férfiak tölthették be ezt a szolgálatot. Ha egy nő erre a pályára vállalkozik és férfiasan akar megfelelni az elhívásának, akkor azt gondolom, nagyon nehézzé válik számára az út. De ha éppen azokat a hiányokat veszi észre valaki, ami ebből a nagyon férfias világból kimarad, és az ajándékaival próbálja betölteni, akkor sokkal könnyebb. Sőt, örömteli és
szárnyakat adó. Egyszer, jó régen volt már, egy ökumenikus szolgálat után a katolikus paptársam sajnálkozással fordult felém: milyen nehéz lehet nekem családdal ez a hivatás. Azt válaszoltam neki, hogy én gazdagítónak élem meg. Sokkal közelebb lehetek ahhoz a valósághoz, amelyben az emberek nagy része él.
Tősgyökeres fóti?
Nem innen származom. Ózdon születtem. Hosszú út vezetett idáig: Debrecen a gimnáziumi éveim színtere, Budapest az egyetemi tanulmányaim helye, Kemenesmihályfa az első szolgálati helyem, majd Győr következett, ahol közel tíz évig voltam lelkész, újra Budapest, és ezek után következik Fót, ahová a családommal, három gyermekünkkel érkeztünk. Mikor a negyedik gyermekünk megszületett, akkor azt mondták a gyülekezetben: no, ő már igazi fóti! Ez a huszonkilencedik év, amit Fóton tölthetek el.
Sebők Sándor atyával
Mit jelent önnek Fót?
Eddigi életem során itt töltöttem el a leghosszabb időt. Fót az otthonunkká lett. Elsősorban az emberi kapcsolatok, kötődések, gyülekezeti közösségeink miatt, de nagyon örülök a város minden apróbb és nagyobb fejlődésének. A játszótereknek, aparkoknak, a kulturális programoknak, amelyek élhetőbbé, szebbé teszik a
városunkat.
A munkájának melyik részét szereti a legjobban?
A személyes találkozásokat, a beszélgetéseket, látogatásokat.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete püspökhelyettese pozíció milyen feladatokkal jár?
Vannak hivatalból következő feladataim: részt venni a különböző egyházkerületi megbeszéléseken, tanácskozásokon, rendezvényeken, lelki programokon. Évente csendesnapokon találkozunk az egyházkerület teológus hallgatóival. Részt veszek a frissen végzett lelkészek ordinációs felkészítésében. Tagja vagyok a fegyelmi
tanácsnak. Ez a testület vizsgálja az egyházon belüli törvénysértéseket. Örömteli, erőt adó része szolgálatomnak a gyülekezetekkel való találkozás egy-egy ünnepi esemény, templomszentelés, évfordulók kapcsán. Isten előtti felelősségem az imádságos kísérése azoknak, akik mellé odaszegődtem ebben a kiválasztásban. De ez gyülekezeti
szinten éppen így a feladatom.
Váratlanul érte a kitüntetés?
Igen. Nem számítottam rá. Hatalmas megtiszteltetés és öröm egy ilyen díjat átvenni.