Adventkor a polgármester is csomagot visz

by Karakai Ildikó

Fóton többféle módon is támogatják a rászoruló családokat a mostani, koronavírussal súlyosbított advent idején – tudtuk meg dr. Vass György polgármestertől.

“Az Egyesült Szociális Egészségügyi Intézményünk szociális ágazata felméri, hogy a városban lakóknak milyen támogatásra van szükségük – hasonlóképpen, mint a koronavírus első hullámának időszakában” – mondta el kérdésünkre a városvezető. “Most is végigjártuk azokat a családokat,  amelyekről tudtuk, hogy gondoskodásra szorulnak. Gyakorlatilag 60 családnak visszük ki ingyen az ebédet, ezért nem számolunk fel semmilyen költségtérítést. Ezt a szociális ágazatban dolgozó munkatársaink végzik. Ha ez a kapacitás szűk lenne, és ez a tavasszal megtörtént, akkor van lehetőség munkaerőt bevonni – a többi között önkéntes segítőket, akiknek a felajánlásáért szeretnék ismételten köszönetet mondani. A mezőőri szolgálat is beszáll, munkatársai gépjárművel segítenek az ételt kiszállítani. Kezdetben 40-ről indult, most már 60-ra emelkedett azoknak a családoknak a száma, melyek térítésmentesen kapják ezt az ellátást.”

Folyamatosan szondázzuk a lakosságot, az önkormányzat megadott egy telefonszámot, amin lehet jelezni, ha akár a szomszédjában, akár az ismeretségi körében él bárkinek olyan személy, akiről az önkormányzatnak gondoskodnia kell. A szám a következő: 06 70/399-5912.

A támogatás másik módjaként azt kérte az önkormányzat, hogy minden képviselő, minden intézményvezető, minden egyház jelöljön meg öt-öt olyan családot, akikről úgy érzi, hogy a karácsony közeledtével segíteni kellene. “Először arra gondoltunk, hogy ajándékcsomaggal lepjük meg őket az ünnepen,  de most a pandémiás időszakban sokkal észszerűbbnek tűnik, ha egyösszegű átutalásról gondoskodunk” – mondja dr. Vass György. “Ez azt jelenti, hogy 141 család kap 10-10 ezer forintot – ezzel 1 millió 410 ezer forintot fordítunk most a karácsonyi ünnepekre.”

Emellett az Egyesült Szociális és Egészségügyi Intézmény 50 családnak fog tartós fogyasztási cikkekből összeállított csomagot átadni. A polgármester is aktívan részt vesz ebben. “Ez az egyik féle csomag. A másik féle az, amit a képviselőtársaink egy része, nevezetesen a Fidesz-frakció által összeadott, körülbelül 700 ezer forintból biztosítunk. Ezt a saját tiszteletdíjukból ajánlották fel a kormánypárti képviselők még tavasszal. Akkor már felmértük, hogy kinek milyen szüksége van és hogy tudunk segíteni” – mondta el dr. Vass György.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább