A polgárőrség vezetője a rendőrökkel együtt oltotta a lángokat

by Ujvári

Tegnap kigyulladt egy televízió Fóton, ami majdnem az egész ház vesztét jelentette. A főti polgárőrség vezetőjének, Aczél Sándornak és a rendőröknek köszönhető, hogy nem égett le teljesen.

A fóti Polgárőrség vezetője a riasztás után azonnal a helyszínre sietett, ahol a rendőrség után érkezett.

Acél Sándort a fóti Polgárőrség vezetője így számolt be az esetről:

Mikor a házba értem a szobában már lángolt a szekrény is. A kocsiban lévő poroltóval kezdtem oltani a lángokat, a nagyon erős füstben. Mikor a lángok elaludtak, abbahagytam az oltást és kisiettem a friss levegőre, ami bent már kezdett elfogyni. Ekkor szóltak a rendőrök, hogy újra fellángolt a szoba. Újból visszaszaladtam és ráfújtam a poroltó maradékát. Sajnos ez sem volt elég, csak lokalizálni tudtam a helyzetet. Addigra a rendőr kollegák a kerti csapon üzembe helyezték a locsolótömlőt, amivel aztán hatékonyabban tudtam oltani a lángokat. Mire a hivatásos tűzoltók megérkeztek a tűz már lokalizálva volt.

Ezek után enyhe füstmérgezéssel kórházba szállították, de szerencsére már otthon lábadozik. Sajnos a házban lakó hölgy nem volt ilyen szerencsés, mert az arca és a haja is megégett kicsit a keletkezett tűz következtében.

Forrás: Keszi Channel

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább