A nyári fóti táborokról beszélgettünk a Fót SE elnökével

by Karakai Ildikó

Júniusban a tervezett táborokról kérdeztük a Fót SE elnökét, most pedig már a megtartottakról, illetve a még szervezés alatt állókról beszélgettünk Kapitány Zoltánnal.

Milyen sporttáborokat szervez az egyesület az idén nyáron?
  • Júniusban már volt foci-, kézilabda-, judo-, úszó- és két kosárlabdatáborunk. Látszik, hogy mennyire ki vannak éhezve a gyerekek a közösségi életre – a korábban is népszerű táborokba most még többen jelentkeztek. Volt, hogy plusz csoportot kellett indítanunk. Júliusban folytatjuk a szervezést, megint lesz focitábor, karatetábort rendezünk, július 5-9. között tartunk egy atlétikait, és belekezdünk egy sportágválasztó programba is, Mini sporttehetségek tábora néven.
Mit lehet tudni ez utóbbiról?
  • Ebbe a képességfejlesztő táborba olyan 6-12 éves fiúkat és lányokat várunk, akik szívesen töltenék sporttal a nyári szünetet. Ez nem tematikus tábor, itt sok sportot kipróbálhatnak a résztvevők, akiknek szakértő edzők és oktatók segítenek megtalálni a nekik legmegfelelőbbet. A gyerekeknek lesz lehetőségük megismerkedni a többi közt az atlétikával, a focival, a kézilabdával, a vízi- és küzdősportokkal, az asztalitenisszel, a tollaslabdázással. Reméljük, mindenki megtalálja a kedvenc sportágát, amit a jövőben űzni fog.
Az egyesület csak sporttáborokat indít?
  • Volt már egy angoltáborunk és ebből lesz egy újabb augusztusban. Itt a cél a szókincsfejlesztés szituációs játékokon keresztül. A gyerekek nagyon szerették a nemrég zárult tánctáborunkat, ahol öt táncműfajjal ismerkedhettek meg az egy hét alatt.
Hol rendezik a táborokat?
  • Jellemzően a Fót SE pályáján és helyiségeiben, illetve néhány esetben a Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium nagytermében. Az úszótábort az Aquaworldben tartottuk.
A táborok költsége mit tartalmaz?
  • Szakképzett edzők és oktatók vezetik a programot, és fontosnak tartjuk az egyéb elfoglaltságokat, így például a társasjátékokat, a kirándulásokat vagy akár a fagyizást is,  de a részleteket a táborvezetőkre bízzuk. A gyerekek minden táborban kapnak reggelit, ebédet és uzsonnát.
Van még hely a később kezdődő táborokba?

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább