A lakásán dílerkedett egy fóti férfi, letartóztatták

by Karakai Ildikó

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte egy fóti férfi letartóztatását, aki kisebb “drogbarlangot” rendezett be a lakásán – közölte hétfőn a Budapest Környéki Törvényszék.

A gyanúsított 2020 elejétől különböző típusú kábítószereket értékesített a lakóhelyén, ahol porciózta és tárolta is a drogot – írták.

Idén március 26-án, mielőtt a rendőrség elfogta egy gyorsétteremben, két ügyfelének grammonként húszezer forintért értékesített kokaint az otthonában a férfi. Az autóját és a lakását ezután a hatóság átkutatta és több mint egymillió forint készpénzt, kábítószergyanús anyagokat, valamint a porciózásukhoz szükséges eszközöket foglalt le.

A férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és mivel a drogkereskedést “létfenntartása biztosítására, szervezett rendszerben látszik elkövetni”, szabadlábon hagyása a bizonyítást veszélyeztetheti, ezért az ügyészi indítvány szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése indokolt – emelték ki a közleményben.

Az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette a nyomozási bíró döntését, a védő azonban fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább