A dédnagymama reggel tudta meg, hogy lelőtték a lányát, unokáját és dédunokáját Dunakeszin

by Karakai Ildikó

A 80 év feletti asszony a családi tragédia helyszínén sokkot kapott, a rendőrök próbálták nyugtatgatni, amíg a mentő megérkezett – erről a Dunakeszi Post helyszínen tartózkodó tudósítója számolt be.  A lövöldözés részleteit illetően nem árul el semmit a rendőrség.

A dunakeszi hírportál beszámolója szerint a helyiek alig ismerték a férfit, aki valószínűleg vadászfegyverrel mészárolt le három embert, köztük saját gyermekét.

A Bors információi szerint az 54 éves férfi az utcán, vadászfegyverrel végezte ki először anyósát és volt párját, egyetlen fejlövéssel. A durranás hangjára kirohant a kisfia is, aki kétségbeesetten azt kérdezte: “Apu, te lelőtted anyuékat?” – majd a férfi saját gyermekével is egy lövéssel végzett. Később – a rendőrség tájékoztatása szerint – a fegyvert önmaga ellen fordította. A lelőtt kisfiú a Blikk szerint most kezdte az első osztályt. A nő jelenlegi párja, Sz. Tamás a Facebookról tudta meg, mi történt.

A tragédia azért is megdöbbentő, mert Dunakeszi egyik békés, családi házas részében történt.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább