A Csürrentő Együttes zenéjére a felnőttek is táncra perdültek

by ktgy
A felnőtt táncházzal folytatódott a katolikus közösségi ház szombati programja.
Ha nem is voltak olyan sokan, mint a gyerekek rendezvényén, a hangulat itt is nagyon jó volt, sőt, többen ide is jelmezben jöttek.
A gyerektáncház után a kisgyerekeket szüleik hazavitték, de a felnőttek közül sokan visszajöttek, ha volt kire hagyni a kicsiket.
A nagyobb gyerekek közül is többen itt maradtak erre a programra. Újabb sütemények érkeztek, és a zenekar is folytatta a muzsikálást.
A Csürrentő fő profilja megalakulásuk óta a moldvai csángó népzene megszólaltatása. Kárpáthegyi Bálint elmondta, hogy nyaranta a Kobuciban játszanak és a Dunakanyarban több helyen. A kérdésre, hogy mi a különbség a gyerekeknek és a felnőtteknek tartott táncházak között, elmondta, hogy a kicsiknek szokott lenni játék, de a zene hasonló, moldvai csángó népzene.
 A táncot mindkét rendezvényen a kalózjelmezes Bajzát Miklós vezette. Mint elmondta, korábban többet táncolt, de most már ritkán teszi. Hasonló zenékre kicsit komolyabban táncolnak a felnőttekkel – a lépésekben is van különbség, a gyerektáncok kicsit egyszerűbbek, hogy könnyebb legyen nekik. 2003-ban szintén a Csürrentő Együttessel először Mogyoródra jártak, de aztán átkerült a táncház Fótra, azóta évente kétszer ide szokott jönni.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább