A Bátrak Ligája 42. állomását a Fót PHOENIX Sportcsarnokban rendezték meg

by franciska

A Bátrak Ligája  országos versenysorozat következő állomásának adott otthont november 30-án a Fót PHOENIX Sportcsarnok. A versenyben 10 általános iskola diákjai képviselték Fótot, Dunakeszit és Csomádot. Az eseményen részt vett dr. Simicskó István,  a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, dr. Tuzson Bence, Magyarország igazságügyi minisztere, a térség országgyűlési képviselője, valamint Dióssi Csaba, Dunakeszi városának polgármestere.

A Bátrak Ligája egy honvédelmi jellegű sportvetélkedő verseny, amelynek  42. állomását Fóton rendezték még. A korábbi évekhez hasonlóan most is egy adott sportcsarnokban alakították ki a pályát, ahová a térség 10 iskoláját hívták meg. A meghívott 10 intézmény csapatai párhuzamosan hajtották végre a feladatokat.

A verseny a  kadétképzés előszobájának tekinthető, hiszen először  itt ismerkedhetnek meg az általános iskolások, hogy milyen mozgásformákkal, feladatokkal is jár együtt egy kadétképzés, milyen képességekre van szükség. Egyfajta pályaorientációs szerepe is van a Bátrak Ligájának, hiszen testközelből is tapasztalatot szereznek a diákok a kadétokról izgalmas, a honvédelemhez köthető feladatok által.

Dr. Simicskó István a gyerekekhez intézett beszédében kiemelte, hogy minden sporttevékenység egyfajta akaraterő-tréning is, és „az akaraterő fejlődésére a fiataloknak pedig különösen nagy szükségük van”.

A Honvédelmi Sportszövetség elnöke hangsúlyozta: fontos a Magyar Honvédség segítése abban a toborzómunkában is, hogy legyen utánpótlás, „legyenek mindig lelkes fiatalok, akik vállalják a katonai hivatást, a haza védelmét” – mondta, hozzátéve, hogy a 2017-ben elindított Honvéd Kadét Programra kezdetben három középiskola jelentkezett, jelenleg pedig 150 iskolával van szerződése a Magyar Honvédségnek. A program elsődleges célja a 7. és 8. osztályos tanulók részére a hazafias nevelés keretein belül aktív közösségek létrehozása és az egészséges életmód népszerűsítése.

dr. Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője a diákokat arra buzdította, hogy a sport  egész életükben fontos legyen.

Dióssi Csaba, Dunakeszi városának polgármestere beszédében azt hangsúlyozta, hogy Dunakeszin a sport kiemelt jelentőséggel bír. Nagyon büszke arra, hogy a versenyen  Dunakeszit 5 iskola csapata képviselte.

A verseny nyertes csapatai:

1.helyezett: Dunakeszi Szent István Általános Iskola csapata

2.helyezett: Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata

3.helyezett: Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola csapata

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább