Várják a javaslatokat Fót város kitüntetettjeire január 31-ig

by fnora

Fót Város Önkormányzata várja a lakosság, a civil szervezetek és a közösségek javaslatait a városi kitüntetések adományozására. Céljuk méltó módon elismerni mindazok munkáját, akik tevékenységükkel hozzájárultak Fót fejlődéséhez, közösségi életéhez és jó hírének öregbítéséhez.

Az alábbi elismerésekre lehet ajánlást tenni:

Fót Városáért kitüntetés – adományozható azon személynek, közösségnek vagy szervezetnek, aki, vagy amely:

  • munkájával közmegbecsülést érdemelt ki, példás, magas színvonalú tevékenységével hozzájárult Fót város fejlődéséhez, jó híre növeléséhez.

Szociális és Egészségügyi érdemérem – adományozható azon személynek, aki:

  • a város egészségügyi és szociális ellátása érdekében a gyógyító-megelőző munkában kiemelkedő tevékenységet folytatott, illetve a szociális gondoskodás területén jelentős eredményt ért el, vagy
  • lelkiismeretes, áldozatos munkával segíti az elesetteket, a nehéz helyzetben lévő fóti embereket, idős embereket és családokat, vagy szociális tevékenységével az összefogás és a közösségteremtés példáját nyújtja a helyi társadalom számára.

Gróf Apponyi Franciska-érdemérem – adományozható annak a személynek, aki:

  • kiemelkedő eredményeket ért el a nevelő-oktató munkában, illetve annak szervezésében, irányításában,
  • magas fokú pedagógiai és szakmai felkészültsége birtokában élen jár az újszerű és hatékony pedagógiai módszerek kidolgozásában és alkalmazásában, vagy
  • színvonalas és eredményes munkájával szolgálja a fóti gyermekek, a fóti ifjúság gondozását, nevelését, oktatását.

Fáy András-érdemérem – adományozható azon személynek vagy szervezetnek, aki, vagy amely:

  • kiemelkedő eredményt ért el Fót kulturális értékeinek, kulturális örökségének ápolásában,
  • kiemelkedő eredményt ért el hagyományőrző vagy művészeti tevékenységgel, vagy
  • a közművelődés társadalmi megújításában, korszerű formáinak és módszereinek kidolgozásában és meghonosításában.

Fót Vállalkozója érdemérem – adományozható azon egyéni vállalkozónak, társas vállalkozások személyesen közreműködő tulajdonosának, illetve vezető tisztségviselőjének, aki:

  • olyan tradicionális, illetve ipari, mezőgazdasági és szolgáltatási tevékenységet folytat, amely Fót városának gazdasági életében, a lakosság ellátásában tartósan kiemelkedőnek és színvonalasnak minősül,
  • olyan innovatív tevékenységet folytat, amely kedvező környezeti hatása, energiahatékonysága révén széleskörű társadalmi elismerést ér el, vagy Fót pozitív városmarketingje szempontjából kiemelkedő, vagy
  • jelentős eredményt ért el Fót város fejlődését, szolgáltatásainak bővítését célzó vállalkozási tevékenységével.

Fót Város Sport díja – adományozható annak a személynek, aki:

  • a verseny- és szabadidősportban rendszeres és példamutató sporttevékenységet folytat, területi, megyei, országos helyezést ért el, vagy
  • a verseny- vagy szabadidősportban fóti egyesületben vagy fóti sportoló felkészítésében végzett munkája olyan kimagasló eredmény eléréséhez vezetett, amely közmegbecsülést eredményez, vagy aki fóti egyesületben edzői tevékenységét általános megelégedésre, hosszabb ideje végzi, vagy
  • az olimpián, világbajnokságon, Európa-bajnokságon, ifjúsági, junior, és felnőtt kategóriákban 1-3. helyezést elérő, fóti állandó lakóhelyű, avagy fóti bejegyzett székhelyű sportegyesületnél igazolt sportoló.

A kitüntetések adományozásáról a képviselő-testület minősített többséggel zárt ülésen dönt. A kitüntetések átadása a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó nyilvános városi ünnepségen történik.

A javaslatot formanyomtatványon kell benyújtani elektronikusan a Fóti Közös Önkormányzati Hivatal részére, a titkar@fot.hu e-mail-címen. A formanyomtatvány letölthető az önkormányzat honlapján. ( 20-2025.-X.31.-Varosi-kituntetesek-alapitasarol-es-adomanyozasarol_melleklet-2Letöltés)

Javaslatot magánszemélyek, civil és társadalmi szervezetek, egyházak, közösségek és önkormányzati intézmények is benyújthatnak.

Javaslattételi határidő január 31. – hívják fel a fótiak figyelmét a város önkormányzatának közösségi médiafelületén.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább